2p

Több mint három éve nem tapasztalt mértékben gyengült a héten a kínai jüan dollárárfolyama.

A jüan egy hét alatt 0,5 százalékot veszített értékéből, ami jelentős gyengülés, figyelembe véve, hogy a kínai központi bank milyen szigorú ellenőrzés alatt tartja az árfolyamot. Utoljára 2010 novemberében gyengült ekkorát egy hét leforgása alatt.

A jüannal nem lehet szabadon kereskedni. A kínai jegybank minden nap meghatározza a hivatalos középárfolyamot, ettől legfeljebb egy százalékkal mozdulhat el az árfolyam.

A hét végén elért, 6,09 fölötti árfolyamszint némileg váratlan azután, hogy tavaly év végén rekordszintre, 6,07-ig erősödött a jüan a dollárral szemben. 2013-ban 3 százalékot nőtt az értéke. 2012-ben csak 0,25 százalékkal erősödött.

A szakértő szerint az e heti gyengülés egyik oka az lehet, hogy a nagy bankok a kínai gazdasági növekedés lassulásától tartva devizát vásárolnak. A másik, hogy az amerikai jegybankrendszer, a Fed megkezdte gazdaságösztönző kötvényvásárlásai volumenének csökkentését, ami miatt tőkekivonás kezdődött a feltörekvő piacokon, és ez meglátszik a legtöbb felzárkózópiaci deviza árfolyamán, így a jüanén is.

A kínai jegybank az elmúlt nyolc és fél évben fokozatos, "csúszó felértékelést" alkalmazott; a 8,27-es szintről azóta több mint 30 százalékot erősödött a jüan. Devizapiaci kereskedők arra számítanak, hogy az árfolyam az idén áttöri a 6,00-os szintet, vagyis egy dollár kevesebb mint 6 jüant fog érni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!