2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Fontos technikai támaszokat lépett át a legnagyobb magyar bank, pedig inkább negatív hírek érkeztek a háza tájáról.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,48 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 19 453,02 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője hangsúlyozta: az OTP jelentősen erősödött, és több mint 10 milliárd forint forgalom volt a papírban kedden, ugyanakkor ezt semmilyen hír nem indokolta, "piacidegen" volt a bankpapír emelkedése. (mfor.hu szerk: Ráadásul ma derült ki, hogy a bank egyik devizahitelét még tavaly novemberben teljesen érvénytelenítette a Fővárosi Törvényszék)

Az OTP a 4600-as záróárával (+3,79%) 200 napos mozgóátlag fölé emelkedett; kérdés, folytatódik-e az erősödés a következő napokban is - fűzte hozzá a szakértő. Kifejtette, hogy a nemzetközi hangulat is kedvező volt kedden, a nyugat-európai piacok közül sok a valaha volt legmagasabb szintje körül oldalazott.

A Mol árfolyamára a Buda-Cash üzletkötője szerint az INA-val kapcsolatos hírek vetnek továbbra is árnyékot, az olajpapír 1,55 százalékkal hanyatlott.

Sőre Balázs elmondta: a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése nem volt jelentős hatással a BÉT-en az árfolyamokra, mivel a piac számított a kamatcsökkentés ütemének mérséklésére, ugyanakkor a forint gyengülése megállt. (mfor.hu szerk: este hétkor egy euróért 302,7, egy dollárért 223,4, egy svájci frankért pedig 245,5 forintot kell adni.)

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője is az OTP jelentős erősödését emelte ki, hangsúlyozva, hogy a bankpapír napi maximumán, 4600 forinton zárt, ezzel áttörte a múlt héten sokáig kerülgetett 4500 forintos szintet. Véleménye szerint az OTP magas forgalma annak köszönhető, hogy fontos technikai szinteket hagyott el a papír árfolyama.

A másik két blue chip közül a Richter 0,76 százalékkal nőtt, míg a Telekom 0,33 százalékkal esett.

A forint alapú állampapírok másodpiacán az éven túli papírok hozama a tegnapi után ismét emelkedett, ezúttal 2-7 bázisponttal.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!