2p

Továbbá a vízhálózat kiépítésében is együttműködik a két ország.

Öt területen kötött megállapodást a magyar és az indiai kormány - számolt be mai tájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ezek sorába tartozik a gyógyszeripar, a filmipar és a vízgazdálkodás, a digitalizáció és a napenergia hasznosítása mellett.

Szijjártó Péter (Fotó: Bánkuti András)
Szijjártó Péter (Fotó: Bánkuti András)

Kérdésünkre a miniszter elmondta, hogy a vízellátási problémákkal küzdő Indiában a magyar cégek - amelyek már rendelkeznek kapacitásokkal a térségben - a vízhálózat, a szennyvízelvezető rendszerek kiépítésében, illetve az ivóvíz-tisztítási technológiák alkalmazásával tudják segíteni az ivóvízhiánnyal sújtott indiai térségeket. Bejelentése szerint októberben a témában újabb magas szintű egyeztetésre kerül sor a felek között Budapesten, ahol az együttműködés részleteit beszélik meg.

A filmipari együttműködés részeként indiai produkciók érkezhetnek Magyarországra, ahol jelentős kapacitású filmstúdió áll rendelkezésre, de eddig főleg nyugati alkotásokat fogadtak be. Az indiai külügyminiszter, Subrahmanyam Jaishankar kérdésünkre elmondta, hogy az indiai filmgyártás az egyik legnagyobb a világon ebben az iparágban, és érdeklődéssel fogadták a magyar kormány ajánlását. Szijjártó Péter ehhez hozzátette, hogy az indiai produkciókat is megilletik majd a filmipari kedvezmények, hasonlóan a többi gyártóhoz.

A gyógyszeriparban a Richter terjeszkedési terveit a térségben kész támogatni a kormány, a kifektetési stratégiában foglaltaknak megfelelően anyagi ösztönzőket is tudnak kínálni a külföldi terjeszkedésben érdekelt magyar székhelyű vállalatoknak - hangzott el újságírói kérdésre a tájékoztatón.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!