2017. január 25. 08:07
A kiskereskedelmi forgalom 4,5 százalékkal haladta meg tavaly novemberben az előző év azonos időszakit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2017. január 10. 14:55
Európában kíván terjeszkedni a Little Caesars, melynek keretében Magyarországon és Lengyelországban alakítana ki zászlóshajó üzleteket – értesült a franchising.hu.
2017. január 9. 11:04
Megállapodott a 2017-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a mintegy 13 ezer munkavállaló közül csaknem négyezer fizetése nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban rögzített mértékére, csaknem kilencezer munkatárs bére pedig különböző mértékben, de ennél magasabb szintre emelkedik - közölte a Spar hétfőn.
2017. január 6. 10:01
Tavaly novemberben 4,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és az idén is növekedés várható.
2017. január 6. 08:52
Leginkább nem élelmiszerre ment el sok pénzünk.
2017. január 6. 05:40
Az elmúlt év utolsó napjaiban leginkább a taxisok és a pénzváltók vásároltak online pénztárgépet, míg az autószerelők és a tisztítási szolgáltatást nyújtók többnyire az áfás számlaadást választották - írta pénteken a Világgazdaság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott adatokra hivatkozva.
2016. december 19. 07:01
Vannak Magyarországon olyan kistelepülések, amelyeken csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosság-megtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot - mondta Pekó László, a COOP cégcsoport új elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban.
2016. december 17. 07:31
A karácsony előtti hét az év legerősebb időszaka az üzletekben, az arany hétvégén és a következő napokban a kereskedők az eddiginél is nagyobb forgalomra számíthatnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint.
2016. december 16. 08:07
Az előzetes adatokat megerősített pénteken a KSH, eszerint októberben éves bázison 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
2016. december 13. 12:31
Az Olcsóbbat.hu vezető ár-összehasonlító oldal friss kutatásai szerint idén az online vásárlók harmada 20 és 50 ezer forint közötti összeget szán az ajándékokra, harmaduk szeretné megúszni 20 ezer forint alatt, de 3 százalékuk akár 100 000 forint fölötti költést tervez.
2016. december 9. 19:16
Kenyérpirító, vasaló, porszívó, mikró vagy egyéb háztartási kisgép beszerzését majdnem minden ötödik ember tervezi idén karácsonykor, de a sláger még mindig a mobiltelefon. Utóbbi minden harmadik magyar háztartásban kerül majd a karácsonyfa alá, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb, 18 év feletti lakosságra súlyozott felméréséből.
2016. december 8. 14:43
Sokkal több helyen lehet majd bankkártyával fizetni a jövőben - nyilatkozta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
2016. december 7. 05:46
Az új érintettek fele már kérte az online kassza használatához szükséges üzembe helyezési kódot a Nemzeti Adó és Vámhivataltól (NAV) - írja szerdai számában a nemzetgazdasági tárca tájékoztatása alapján a Világgazdaság.
2016. december 6. 15:10
Jövőre 230 ezer pénztárgép szolgáltat online, azonnali adatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak - írja közleményében az NGM.
2016. december 6. 07:10
Nem generál adóbevételt, így felesleges lehet a kötelező online kassza kiterjesztése - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
2016. december 5. 10:25
Az elemzőket negatív meglepetésként érte a kiskereskedelmi forgalom 2,6 százalékos szerény növekedése, amely elmarad a 4,3 százalékos piaci várakozásoktól és a 4,8 százalékos tíz havi átlagtól. Mivel a háztartások fogyasztása döntően meghatározza a gazdasági növekedés alakulását, óvatosabban tekintenek a negyedik negyedéves GDP-növekedés elébe.
2016. december 5. 08:04
Mindössze 2,6 százalékkal nőtt októberben a magyar kiskereskedelem mind a nyers, mind a naptárhatástól megtisztított éves volumenindex alapján. Ilyen lassú növekedésre január óta nem volt példa.
2016. december 5. 05:40
A diszkontok terjeszkedtek legintenzívebben a magyar élelmiszer-kereskedelemben - írta a Világgazdaság hétfői számában.
2016. november 30. 19:01
Míg a korábbi években minden e-kereskedőnél más időpontban kezdődött az ünnepi szezon, addig idén koncentráltan a Fekete Péntekre időzítették a szezonnyitást. Meg is lett az eredménye.
2016. november 26. 17:22
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint kérdéses, hogy a fekete péntekre a webes kereskedelemben érintettek rendesen felmérték-e az igényeket.
2016. november 25. 06:16
Egyre korábban kezdik az akciókat a boltok, így a fekete péntek (Black Friday) veszít jelentőségéből az Egyesült Államokban, míg Magyarországon akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon. Pénteken tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot is.
2016. november 24. 08:07
A KSH megerősítette az előzetesen közölt adatokat a szeptemberi kiskereskedelmi forgalomról, eszerint 5,1 százalékkal bővült.
2016. november 21. 19:16
Rekordforgalom volt tavaly az év végi édességekből, csoki Mikulásból 432 tonnányit adtak el.
2016. november 11. 18:43
A karácsony közeledtével egyre többen vásárolnak az emberek és sokszor a kecsegtető akciós termékek vonzzák be az üzletbe a fogyasztókat, de a gyors vásárlásnak lehetnek buktatói.
2016. november 7. 10:25
A reálbérek növekedésének, a foglakoztatás emelkedésének, valamint a stabil fogyasztói bizalomnak köszönhetően az év további részében is fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom bővülése az elemzők szerint.
2016. november 7. 09:04
A konjunktúra érzékeny nem élelmiszerek eddigi kiugró fogyasztása valamelyest mérséklődött szeptemberben.
2016. november 4. 11:04
Míg nyáron majd minden nagyobb üzletláncnál lehetett 1000 forintos kilogrammonkénti áron sajtot venni, addig ma már ennél 200-250 forinttal többet kell fizetni a legolcsóbb fajtákért is. De drágult az utóbbi hetekben a tej és a vaj is.
2016. október 31. 08:52
Idén karácsonyra a korábbinál nagyobb méretű tévéket és okostelefonokat, valamint egyre nagyobb tudású drónokat vásárolnak majd sokan itthon – ez következtethető ki az Extreme Digital értékesítési adataiból. A statisztikákból az is látszik, hogy az okos készülékek térhódítása minden fronton töretlen: jól fogynak az okos órák, fitneszpántok és wifis kamerák kedvező árú modellei is.
2016. október 27. 05:28
Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitva tartásának korlátozásáról - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki száma által közölt interjúban Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő.
2016. október 26. 17:37
Közel 5,5 éve nem nőtt olyan alacsony mértékben az internetes boltok forgalma, mint idén augusztusban.
2016. október 26. 06:07
A KDNP ragaszkodik a havi két kötelező vasárnapi boltzárhoz.
2016. október 25. 14:22
Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete átlagosan 14 százalékos, november 1-től hatályos béremelésről állapodott meg - közölte az áruházlánc.
2016. október 25. 10:22
Kiemelkedő volt a kiskereskedelmi forgalom augusztusi bővülése, az adatok alapján az idei már a harmadik olyan év lesz, amikor elérte vagy túllépte az 5 százalékos növekedést az ágazat - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek kedden. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az év során tartósan magas maradhat a növekedés üteme.
2016. október 24. 08:37
Nem engedik decemberi szabadságra dolgozóikat az áruházláncok, több vállalatnál elrendelték: a munkavállalóknak kötelező legkésőbb november végéig kivenniük idei szabadnapjaikat, mert az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban - írja a Magyar Idők.
2016. október 19. 07:28
Akár ötvenmilliárd forinttal is többet költhetnek a családok idén karácsonykor a tavalyihoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) számításai szerint.
2016. október 16. 08:43
Magyar fogyasztók egy része is mobil készülékével hasonlít össze árakat, tájékozódik termékekről és igyekszik minél jobban dönteni vásárlásairól
2016. október 14. 05:10
Novembertől érhető el a hordozható Cashcube Mini pénztárgép - írja a Világgazdaság pénteki száma.
2016. október 10. 13:55
Csökkent a piacok, ezen belül a termelői piacok súlya a napi fogyasztási cikkek beszerzésében, mivel a látogatók hányada a 2010-ben mért 72 százalékról a tavaly július óta eltelt 12 hónapban 59 százalékra mérséklődött, így 10 emberből már hatnál is kevesebben vásárolnak piacon - derül ki a GfK legfrissebb elemzéséből.
2016. október 6. 09:07
Csökkent a hamisított termékek iránt kereslet a magyar lakosság körében az idén a tavalyihoz képest - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A "legkelendőbb" termék idén is a hamis ruha volt 16 százalékos aránnyal, ami 4 százalékpontos csökkenés 2015-höz képest.
2016. október 5. 10:31
Gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése augusztusban az előző havi lassulás után, és az év hátralévő részében is hasonló emelkedésre számítanak az MTI által megkérdezett elemzők.
2016. október 5. 07:04
4,3 százalékkal bővült a kiskereskedelem augusztusban a KSH első becslésében szereplő naptárhatástól megtisztított adatai szerint.
2016. október 4. 04:10
Elektronikus cigarettát november elejétől 475 000 forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésével lehet csak forgalomba hozni Magyarországon, a díjat márkanevenként, illetve hatáserősségenként kell megfizetni - tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) rendelete, amely a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
2016. szeptember 23. 14:16
Megállíthatatlannak tűnik a használtcikk kereskedelem visszaesése idehaza.
2016. szeptember 15. 17:19
Megállt a kereskedelmi márkás árucikkek évek óta tartó térnyerése az élelmiszer-kiskereskedelemben az idei első fél évben
2016. szeptember 15. 13:07
Az NGM egyeztet a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyében, és kész támogatást nyújtani a munkavállalóknak, áll a minisztérium közleményében.
2016. szeptember 14. 18:29
A cég új egységeket nyit, emellett az idén hét üzletének megújítására 1,6 milliárd forintot fordít
2016. szeptember 14. 14:52
Többfordulós sikertelen egyeztetés után a CBA Kereskedelmi Kft. kezdeményezte a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződés felmondását és intézkedett a taghálózatból történő kizárásáról.
2016. szeptember 14. 11:19
Csütörtökön bezárnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei – idézte a Népszabadság Sáling Józsefet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnökét.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
A 14 és 24 év közötti Junior-számlások örülhetnek.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor