2019. augusztus 21. 08:25

A szeptemberben érkező 2019-es IAA Frankfurti Autókiállítás felvezetése alkalmából a Continental számos olyan innovációt fog bemutatni „A Mobilitás az élet szívdobbanása” mottó alatt, amelyek az iparági csúcs három fő trendjét képviselik. Zéró baleset, zéró emisszió és zéró stressz az okos konnektivitásnak és kényelemnek köszönhetően: ez az, amit a cég úttörő technológiája segít létrehozni. Csak az elmúlt évben a vállalat több mint három milliárd eurót fektetett be a mobilitás új generációját érintő kutatásba és fejlesztésbe. Ennek az összegnek jelentős részét az új, járművön belüli funkciókkal foglalkozó technológiákra fogják fordítani. 

A kutatásba és fejlesztésbe való befektetéseikkel nagymértékben hozzájárulnak az autóipar születése óta átélt legnagyobb változás alakításához, ráadásul mindezt vezető pozícióban tehetik. Alternatív meghajtási rendszereik, az automata és önálló vezetést, valamint az összekapcsolt autókat lehetővé tevő Continental technológiák mind kulcsfontosságúak egy egészséges mobilitási ökoszisztéma megteremtéséhez. A cél az, hogy olyan új technológiákat hozzanak létre, melyek amellett, hogy környezetvédelmi szempontból hatékonyak, a társadalom támogatását is élvezik. Így nem csak az ökológiai, hanem a gazdasági és társadalmi értelemben vett környezetet is szem előtt kívánják tartani.

Forrás: Continental Forrás: Continental

Meggyőző technológia: gyártásra kerül az első teljesen integrált elektromos tengelyhajtás 

Járművek milliói használnak jelenleg is Continental technológiát, azonban idén is további jelentős újításokkal találkozhatunk a cég autóipari trendjeihez kapcsolódóan, ugyanis a technológiai vállalat sikerrel győzött meg kínai és európai járműgyártókat a Continental elektromos tengelyhajtásának teljesítményéről. A modul kevesebb, mint 80 kg-ot nyom, és az elektromos motort, sebességváltót, teljesítményelektronikát, és motorvezérlést is tartalmazza. Az integrációnak köszönhetően számos kábelcsatlakozást és csatlakozót megspóroltak. A teljesen integrált tengelyhajtás így körülbelül 20 kg-mal csökkenti az elektromos járművek súlyát.

További gyártási sikerek az önálló vezetéssel és az 5G konnektivitással

Egy újabb funkció piacra dobása mérföldkőnek számít az önvezetés felé vezető úton. A francia EasyMile önálló vezetésre képes EZ10 transzferbusza lesz az első, amely a Continental radarrendszerét fogja használni, amit kimondottan a sofőr nélküli járművek számára fejlesztettek ki, és készen áll a sorozatgyártásra. Összesen hét, egyenként akár 200 méteres hatótávval is rendelkező radaros érzékelő követi folyamatos figyelemmel a jármű környezetét. A rendszer az így begyűjtött adatok alapján alakítja ki a vezetési stratégiát, kikerüli az akadályokat, és ennek köszönhetően veszélyes forgalmi helyzeteket előz meg, még jóval azelőtt, hogy azok bekövetkezhetnének. Mivel az ilyen önvezető transzferbuszokat főként városi környezetben fogják használni a jövőben, a rendszer kiemelt figyelmet fordít a gyalogosok és kerékpárosok védelmére.

A Continental a világon autógyártótól először érkező 5G-s megoldása is úton van már. A Continental konnektivitási szakértői ezen a platformon az ötödik generációs celluláris kommunikációk funkcióit ötvözik a rövid távú rádiós technológiákkal, hogy közvetlen adatcserét hozhassanak létre a különböző járművek és az infrastruktúra között. A járművek így gyorsabban, valamint kevesebb megszakítással beszélhetnek egymással, mint valaha. Felhívhatják egymás figyelmét például egy kanyar mögött történt balesetre, vagy az út későbbi részén álló forgalmi dugóra. A Continental ebben az esetben is már külön-külön létező funkciókat integrál, amellyel csökkenti a jármű súlyát. Mindez a járművek környezetvédelmi hatékonyságához, és a megnövelt útbiztonsághoz is nagyban hozzájárul.

Fejlesztés alatt: nyelvi asszisztensek az autón belüli természetes beszédért

A Continental kutatásának egyik eredménye az intuitívan megtervezett operációs rendszerek megalkotása. Az intelligens, hang által aktivált digitális útitárs és háromdimenziós kijelzők segítségével létrehozott, sofőr és jármű közti egyszerű kommunikáció képes felgyorsítani az új járműtechnológiák elfogadását. A Continental egy olyan adaptív hangvezérelt digitális útitárson dolgozik, amely képes a természetes beszédre reagálni, és a pontos járműkörülményekhez igazodik. Így a működtetés egyszerű, és a sofőrnek nem kell levennie a szemét az útról. Így nő a forgalomra irányított figyelem, csökken a balesetveszély, és a sofőr emellett még lazíthat is.  

Egy további trendszetter koncepció az autókban elhelyezett kapcsolt ablak funkció. Ezeket az ablakokat egyénileg lehet sötétíteni, például, hogy ellenálljanak a szembe sütő napnak. Emellett a jármű belterének hűtéséhez szükséges energiát is csökkenteni tudják, valamint lényegesen nagyobb magánszférát biztosítanak az utasok számára.

Okos kereszteződések az okos városban: mindenki biztonságosan érkezik meg

Észak-Amerika és Ázsia tesztvárosaiban a Continental jelenleg az útfelhasználók közti nagyobb konnektivitásban rejlő lehetőségeket vizsgálja. A projekt során hagyományos közúti kereszteződéseket nagyfokú intelligenciával bíró és okos érzékelő-technológiával felszerelt tesztterületekké alakítottak át. A forgalmi és utcai lámpák érzékelőket kaptak, melyek a gyalogosok és kerékpárosok védelme érdekében a közelben járó autókkal cserélnek adatot. Ez a technológia felhívhatja a sofőr figyelmét például az eltakart gyalogosokra, vagy védtelenebb útfelhasználókra a balra kanyarodás során. Az utcai lámpák által begyűjtött adatok pedig végül az emisszió-csökkentéshez is hozzájárulnak: a közlekedési lámpák fényeit úgy lehet vezérelni, hogy az optimalizálja a forgalomáramlást, és ezáltal csökkentse a kereszteződéseknél állással töltött időt.

Teljesítmény, hatékonyság, vezetési élmény: személyre szabott elektromos meghajtások minden igényre 

Az IAA-ra való előkészületek során a Continental további izgalmas innovációk bemutatásával tesz tanúbizonyságot az elektromos meghajtások terén elért, rendszerekkel kapcsolatos kiváló szakértelméről. A tömeggyártásra szánt teljesen integrált magasfeszültségű tengelyhajtás mellett a vállalat a hibrid járművek számára is egy új technológiát alakított ki. A 48 voltos nagyteljesítményű, 30 kilowattos meghajtásrendszer azt jelenti, hogy mostantól hosszabb távolságokat is meg lehet tenni tisztán elektromos meghajtással. Korábban ez csak magasfeszültségű meghajtásrendszerek használatával volt lehetséges – 48 voltos technológiával nem. A járműgyártók így mostantól világszerte új és vonzó árakkal rendelkező hibrid járműveket kínálhatnak vásárlóiknak. 

Nagyobb biztonság, nagyobb kényelem, nagyobb konnektivitás – a forgalom minden résztvevője számára 

A Continental nem csak az elektromos meghajtás, hanem az önvezetés fejlesztése során is technológiai mérföldköveket állít fel, amely az idei IAA második központi témája. Ez kéz a kézben jár a „Vision Zero” elnevezésű jövőkép fokozatos megvalósításával, melynek végső célja a balesetek nélküli közlekedés. Az erőteljes, járműbe épített érzékelők képezik ennek a technológiának az alapját. A Continental az új radaros és kamerás érzékelőkhöz intelligens adatfeldolgozást párosít a felhőben, amely így még fejlettebb szolgáltatásokkal látja el az asszisztencia rendszereket. Erre egy példa a technológiai vállalat által bevezetett prediktív stabilitás-ellenőrző rendszer, amely figyelmezteti a sofőrt, ha az úton nemsokára kanyar következik, és a jármű az aktuális útviszonyokhoz képest túl gyorsan halad. Ha szükséges, automatikusan bekapcsolja a féket is, hogy a megfelelőre igazítsa a jármű sebességét, ezzel is hozzájárulva a nagyobb biztonsághoz és kényelemhez.