A Szabad Európa kérdezte Lengyel Tibort, a legnagyobb mentőszakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) alelnökét a mentőszolgálat problémáiról. Lengyel Tibor elmondta, hogy az alacsony bér a létszámhiány elsődleges oka, egy 5-ös kategóriás, 13-15 éve ott dolgozó mentőápoló fizetése nettó háromszázhúsz-háromszázharmincezer forint körül alakul, a mentőtisztek mintegy négyszáztízezer forint környékén keresnek, miközben a kórházi sürgősségi osztályokon ugyanazzal a végzettséggel ennek akár a dupláját is megkereshetik a dolgozók.
Szóba került az is, amiről korábban Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt, miszerint a Mentőszolgálat a nemzetközi példákkal ellentétben nem a segélyhívás beérkezésétől, hanem akkortól számítja a mentők kiérkezési idejét, amikor a központban szabad mentőegységet találnak az adott feladathoz. A szakértő szerint ezért tud papíron a 15 perces nemzetközi ajánlás alatt maradni a statisztikák szerint a magyar mentők kiérkezési átlagideje, miközben a valóságban akár ennek többszöröse is eltelhet a segélyhívás és a segítség megérkezése között.
„Ez valóban igaz, az OMSZ a mentő küldésétől számítja az időt, nem pedig a bejelentéstől. Ez azért van így, mert ilyen módon próbálják kozmetikázni az eredményt, elfedni a valóságot. Megrázó statisztika jönne ki, ha a bejelentéstől számított időt tennék közzé”
- mondta Lengyel Tibor, aki hozzátette, hogy a 15 perces kiérkezési idő csak ajánlás az Unióban, nincsenek írott szabályai, de mindenhol máshol a bejelentéstől számítják az időt.
*
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetőjének szerkesztőségünkhöz eljuttatott leveláben - amelyet nem teljes terjedelmében közlünk, de a közölt részt változtatás nélkül idézzük - az alábbi megjegyzéseket fúzte cikkünkhöz:
A mentőellátásban nem létezik általános „normaidő”, a mentőknek minden beteget az állapotának és ellátási szükségletének megfelelő gyorsasággal és minőségben kell ellátniuk. Az életmentés tudománya (oxiológia) tárgyalja az időfaktor fogalmát. Ez egy elvi szorzószám, mely az adott kórfolyamat dinamikájához viszonyítja a konvencionális egységben mért időt (példák: klinikai halál esetén öt perc végzetesen hosszú idő; nagyobb artériás vérzésnél öt perc a tolerabilitás felső határa lehet; szívinfarktusban öt perc veszélyesen hosszú ; vesegörcs esetén öt perc a beteg számára szubjektíve nehezen viselhető, de a folyamatra nézve nincs hatással; tüdőgyulladásban öt perc szubjektíve és objektíve egyaránt elhanyagolható).
Közvetlen életveszély esetén („P1” sürgősségi szint) a mentő riasztása azonnal megtörténik és rendszerint perceken belül a helyszínre érkeznek, addig pedig a mentésirányító folyamatos telefonkapcsolatban segíti a helyszínen tartózkodókat az elsősegélynyújtásban. Példa erre egy megkezdett újraélesztés, egy erős ütőeres vérzés, vagy légúti elzáródás.
Vannak olyan esetek, ahol a mentőhívás ugyan indokolt, de azonnali beavatkozásra nincs szükség („P2”, „P3” sürgősségi szint). Erre példa lehet egy könnyebb bokasérülés.
A hívás beérkezésétől a helyszínre érkezésig eltelt idő nem lehet alapja, vagy indikátora az életmentési sebesség megítélésének, összehasonlító elemzésének, hiszen a beteg állapotára vonatkozó és egyéb fontos információk kinyerése számos változó függvénye (pl. a bejelentő pszichés állapota, a helyszín specifikumai, stb.). Érdemi beavatkozásra, intézkedésre csak a riasztást lehetővé tevő alapinformációk alapján van lehetőség, a sürgős esetekben a szabályok szerint a mentő indítása azonnal megtörténik.
