Európában már a népesség 20 százalékának van egy vagy több tetoválása, míg az USA-ban 30 százalékra becsülik előfordulását. Sok keresztény például húsvétra csináltat tetoválást. A tetoválótinták azonban olyan rákkeltő vegyi anyagokat tartalmaznak, mint például primer aromás aminokat, policiklusos aromás szénhidrogéneket vagy fémeket. Egy most megjelent svéd tanulmány pedig arra mutat rá, hogy a tetoválás során ezek a mérgező pigmentek valóban lerakódnak a nyirokcsomókban – igaz, a hosszú távú egészségre gyakorolt hatások továbbra is feltáratlanok.
A kutatók az összes rosszindulatú limfóma esetet számba vették a svéd nemzeti rákregiszterből, amelyet 2007 és 2017 között diagnosztizáltak 20–60 éves páciensek körében.
A limfóma egy komplex rákos megbetegedés, amely a limfociták nevű fehérvérsejtek rendellenes növekedésének eredményeként alakul ki. Ezek a sejtek az immunrendszer fontos részei, amelyek szerepet játszanak a fertőzések elleni küzdelemben és az immunválasz szabályozásában. Amikor ezek a sejtek abnormális módon szaporodnak, elkezdődhet a limfóma kialakulása.
Fotó: Depositphotos
A vizsgált populáció 11 905 személyből állt, ebből 54 százalék válaszolt a kutatással kapcsolatos kérdésekre. Ugyanakkor a felmérés időpontjában a 2938 esetből 331 (11 százalék) elhunyt – számol be a The Lancet orvosi lap az első olyan epidemiológiai vizsgálatról, amely a tetoválás és a rosszindulatú limfóma közötti összefüggést vizsgálta nagy mintaszám felhasználásával.
Egyértelmű bizonyítékok
A kutatás eredményei egyértelműen kimondják, hogy a tetoválás a rosszindulatú limfóma fokozott kockázatával jár.
Rámutatnak: a tetoválás előfordulása a rákos esetek között 21 százalék, s hogy a tetovált személyeknél magasabb volt a limfóma kockázata. A legmagasabb kockázat azoknál a személyeknél volt megfigyelhető, akiknél kevesebb mint két év telt el az első tetoválás óta.
Érdekes módon azoknál csökkent a kockázat, akiknek a tetoválása 3-10 év között került fel a testére, viszont ismét nőtt azoknál, akik már legalább 11 éve megkapták első tetoválásukat. Arra nem találtak bizonyítékot, hogy mennyivel nő a kockázat, ha a teljes testfelületet tetoválják.
Legnagyobb veszélyben a fiatalok vannak
Mivel a legtöbb ember fiatalon készíti el első tetoválását, ez azt jelenti, hogy a tetoválótinta mérgezésének egész életük során ki vannak téve. A tetováló tintában található vegyi anyagok jelentős részét a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség rákkeltőnek minősítette: a színes tinták primer aromás aminokat, a fekete tinták gyakran policiklusos aromás szénhidrogéneket tartalmaznak, fémek pedig (arzén, króm, kobalt, ólom és nikkel) az összes tintában megtalálhatók.
A tetoválási folyamat során a bőrgát többszöri átszúrásával tintát fecskendeznek a testfületbe. A tetováló tinta mozgása sajnos nagyon hatékonynak tűnik: becslések szerint a beinjektált pigment 32 százaléka 6 hét után beépül, de akár 99 százaléka idővel további is vándorolhat.
Tetovált egyéneknél egyébként pigmentált és megnagyobbodott nyirokcsomókat évtizedek óta említenek a klinikai vizsgálatok.
Most viszont megerősítést nyert, hogy a fekete és a színes tetováló pigmentek betelepülnek az emberi nyirokcsomókba, csakúgy, mint a tetoválótű kopásából származó fémrészecskék lerakódásai.
A nyirokcsomók jó táptalaja a mérgező tintapigmenteknek
Mivel a nyirokcsomók burjánzó sejteket tartalmaznak, érzékeny célpontjai a rákkeltő vegyi anyagoknak. Mindeközben egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az oldószerekkel, égésgátlókkal, peszticidekkel és hajfestékekkel való érintkezésből eredő immunológiai zavar kulcsszerepet játszik a rosszindulatú limfóma kialakulásában.
Fotó: Depositphotos
A rosszindulatú limfóma előfordulása világszerte megnőtt, amely nagyrészt megmagyarázhatatlan, ezért a svéd kutatók azt javasolják, hogy sürgősen ki kell terjeszteni az életmódot vizsgáló elemzéseket. Ezen kívül eddig csak egy tanulmány foglalkozott a tetoválással, mint a limfóma kockázati tényezőjével, de az nem talált bizonyítékot a non-Hodgkin limfóma fokozott kockázatára tetovált személyeknél. Ám a vizsgálat csak 2000 és 2004 között gyűjtött adatokon alapult, ami a tetoválások hatásai szempontjából meglehetősen korai szakasz, és az elemzés a tetovált résztvevők kis száma miatt sem volt igazán releváns.
A kutatás részletei
Az új kutatással arra keresték a választ, hogy a tetoválás valóban növeli-e a rosszindulatú limfóma kockázatát. Ehhez a teljes svéd populációt érintő eset-kontroll vizsgálatba fogtak. Az esetek mindegyike rosszindulatú limfómában szenvedő személy volt, akit 2007 és 2017 között diagnosztizáltak Svédországban. A résztvevőket tájékoztatták arról, hogy a cél a rákkal és más betegségekkel kapcsolatos új életmódbeli tényezők vizsgálata.
A résztvevők zöme idősebb volt, többségük Svédországban született, magasabb iskolai végzettséggel és nagyobb háztartásban rendelkezésre álló jövedelemmel rendelkeztek, nagy részük házas volt vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élt.
A vizsgálat során arra kérték a résztvevőket, hogy válaszaikban tüntessék fel az eltávolított tetoválásaikat is, illetve életkorukat az első tetoválás idején, a tetoválásaik jellemzőit, beleértve a színeket, a tetovált testfelület teljes területét, a tetováló képzettségi szintjét (professzionális; amatőr) és a tetoválás földrajzi régióját.
Azokat az egyéneket kizárták, akik ugyanabban az évben kapták meg első tetoválásukat, amikor limfómát diagnosztizáltak náluk.
Röviddel a tetoválás után a tinta főként szilárd halmazállapotú anyagokból (például pigmentrészecskékből), és a pigmentrészecskékhez kapcsolódó anyagokból, valamint különféle oldható vegyületekből áll. Feltételezhető, hogy a szilárd halmazállapotú anyag a nyirokcsomókban rakódik le, míg az oldható anyagok gyorsabban lebomlanak.
Az összes limfóma-típusra végeztek elemzéseket. A tetovált páciensek között a leggyakoribb a nagy B-sejtes limfóma (28 százalék) volt, majd a Hodgkin limfóma (21 százalék) és a B-sejtes Non-Hodgkin limfóma egyik altípusa (18 százalék) voltak. A diagnózis felállításának átlag életkora 51 és 57 év közé esett, kivéve a Hodgkin limfómában szenvedő résztvevőknél, akik fiatalabbak voltak (átlagosan 36 év).
A rákkal diagnosztizált tetovált páciensek és a kontrollcsoportban résztvevő, rákkal nem diagnosztizált személyek körülbelül ugyanabban a korban, 22-23 évesen kapták meg első tetoválásukat.
Az esetek többségében dekoratív tetoválás volt a leggyakoribb, de 7-8 százalék arról számolt be, hogy volt már kozmetikai tetoválása (például mellműtét utáni korrekcióként). A legtöbb embert professzionális tetováló varrta, és bár csekély számban, de egyeseknél végeztek lézeres eltávolítást is. A vizsgálatból úgy tűnik, hogy ez a módszer drasztikusan módosítja a limfóma kockázatát, mert náluk a rákbetegség relatív kockázata jóval kisebb lett.
A limfóma kockázata azoknál a személyeknél volt a legmagasabb, akiknél kevesebb mint két év telt el az első tetoválás óta. Nem találtak bizonyítékot a megnövekedett kockázatra, ha nagyobb volt a tetovált testfelület. Éppen ellenkezőleg, a legmagasabb limfóma-kockázatot a tenyérnél kisebb tetoválású egyéneknél figyeltek meg.
A kutatók a nagyívű elemzés után arra a véleményre jutottak, hogy mindezidáig alábecsültük a tetoválások valódi kockázatátát, ugyanis a bőrvarrásnak való kitettség egyértelműen a limfómában szenvedő betegek halálozási arányának növekedésével jár együtt.
