4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Azzal, hogy februárban a parlament megszavazta az úgynevezett MOK-törvényt, nemcsak a kötelező kamarai tagságtól, hanem az etikai ügyek vizsgálatától is megfosztották a kamarát. Az orvosetikai ügyeket az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz rendelték, amely szervezetet arról kérdeztünk, mikor várható az első etikai vizsgálat?  

Az orvosetikai vizsgálatokat immár nem a Magyar Orvosi Kamara, hanem a Belügyminisztérium alá tartozó Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vizsgálja. Így a MOK-törvény alapján a március 1. óta hatályos jogszabály miatt az ilyen ügyekben március 16-ától már az ETT illetékes, de sokak szerint

az orvosetikai ügyek kiszervezése súlyos következményekkel járhat.

Arról kérdeztük az ETT-t, mikor startolhat az orvosetikai ügyek átvétele, körvonalazódik-e már a protokoll, hogyan zajlanak majd az ülések.

„Az orvosetikai eljárások ügyében a szabályozást tartalmazó kormányrendelet még előkészítés alatt áll” – írta az ETT titkársága válaszában, hozzátéve azt is, hogy ennek megfelelően még nem is alakulhattak meg azok az orvosetikai bizottságok, amelyek a konkrét ügyekkel foglalkoznak majd.

Dolgoznak a jogszabályon. Fotó: Depositphotos
Dolgoznak a jogszabályon. Fotó: Depositphotos

Bár válaszukból a jogszabály pontos időpontja nem, de az kiderült, hogy egy teljes orvosetikai bizottsági rendszer létrehozásáról van itt szó, s csak annak létrejötte után tájékoztatják a közvéleményt arról, hogy a Magyar Orvosi Kamarától hány orvosetikai beadvány milyen területi megoszlásban került át az ETT-hez.

Arra a kérdésünkre - amit Kunetz Zsombor egészségügyi elemző fogalmazott meg -, hogy vajon a Belügyminisztérium új orvosetikai kódexe koncepciós eljárások eszköze is lehet akár,

az Egészségügyi Tudományos Tanács, - amely eddig etikával kizárólag a tudományos kutatások kapcsán került csak közel -, így reagált:

„Az ETT Orvosetikai Kódexének megjelentetésével olyan viszonyokat szeretnénk kialakítani, amelyek kizárják a "koncepciósnak" tekinthető orvosetikai eljárások lehetőségét”.

MOK: a kényszerűségben lehetőség is rejlik

Az orvosi kamara koncepciós eljárásnak minősítette a 24 óra alatt megalkotott és megszavazott MOK-törvényt, amely alapvető jogoktól fosztotta meg a szervezetet. (Bár ezt követően a korábbi tagság több, mint kétharmada, 34 ezer orvos önként visszajelentkezett a MOK-ba). Hegedűs Zsolt, a MOK Etikai kollégiumának vezetője szerint azonban az, hogy az ETT-hez kerültek az etikai ügyek, számos új lehetőséget is kínálhat.  

„A változás ugyan nem mindig jelent fejlődést, de magában hordozhatja azt, ha jól használjuk ki”

– fogalmaz pozitív tónusban, annak ellenére, hogy a MOK még nem tudja, mennyire lesz zárt vagy éppen transzparens a szabályozás, vagy hogy milyen szempontok alapján történik majd az orvosok etikai vizsgálata.

A MOK szerint egyébként a jelenleg hatályos törvényben is felfedezhetők ellentmondások. Ezért a kamara a napokban megkereste az egészségügyi államtitkárságot, hogy a jogi értelmezési bizonytalanságokra választ kapjon,

de egyelőre légüres tér alakult ki az orvosetikai ügyrend kapcsán, ami mind a betegek, mint az orvostársadalom oldaláról aggályos.

„Mindazonáltal úgy gondolom, hogy amennyiben a magyar orvostársadalmat érintő etikai eljárásrend az európai joggyakorlatoknak megfelelő változásokon esne át, a magyar egészségügy ezen a téren tíz évet is nyerhetne” – teszi hozzá írásában Hegedűs Zsolt, aki rámutat, nem példa nélküli, hogy az orvosi kamarától függetlenül történik az orvosok etikai vizsgálata, amire egy angliai példát is felhoz.

Ennek kapcsán jó megközelítésnek gondolja, hogy a szigetországban nemcsak magatartásbeli, hanem szakmai felülvizsgálatokat is végeznek, melyeket a szaktevékenységek korlátozásával vagy tréningre kötelezéssel szankcionálnak.

„Ezek bevezetése nagyon időszerű lenne Magyarországon is, mivel eddig az etikai bizottságoknak erre nem volt jogosítványuk” – tett egy javaslatot a jövőre nézve az Etikai kollégium elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!