6p

A koronavírus sosem tűnt el, csupán a sikeres védőoltások és a jobb szociális menedzsment megjelenésével alábbhagyott. Most pedig itt van a legújabb mutáns. Magyarországi esetről még nem tudni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint világszerte több mint 1 millió új Covid-19-esetet és több mint 3100 halálesetet jelentettek július 6-augusztus 3. között - ezzel a járvány kezdete óta csaknem 7 millióra nőtt a halálos áldozatok száma. És az esetszámok növekedésében egyre nagyobb szerep jut az EG.5 néven közismertté vált új alváltozatnak, amely lassan domináns törzzsé válik olyan országokban, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Thaiföld vagy Japán.

Mi is az EG.5 koronavírus-variáns?

Az EG.5 az omikron egyik mutációja, amely a világ legelterjedtebb koronavírus-törzsének számít továbbra is. Az amerikai Covid-figyelő rendszer, a CDC szerint az EG.5 már felülmúlta az Egyesült Államokban keringő többi omikron-variánst, és jelenleg a Covid-esetek legnagyobb hányadát teszi ki.

Egyes sajtóorgánumok a görög nómenklatúrának megfelelően nem hivatalosan „Eris”-nek nevezték el, de ezt a nevet a WHO hivatalosan nem használja, viszont a legutóbbi, július 19-i frissítésében a WHO a hasonló EG.5.1 törzset tartalmazó EG.5-öt jelölte meg az egyik „monitorozás alatt álló variánsnak”.

Magyar esetekről még nincs információ. Fotó: Depositphotos
Magyar esetekről még nincs információ. Fotó: Depositphotos

Így ez még nem jelent aggodalomra okot adó változatot.

Stuart Turville virológus és kutató, a sydney-i Új-Dél-Walesi Egyetem docense a The Wasinghton Post-nak az EG.5-változatot kicsit "trükösebbnek és versenyképesebbnek" nevezte, mint az előző variánsokat. Az EG.5 abban különbözik kicsit a többi alvariánstól, hogy "jobb képessége van a sejtekhez való kapcsolódásban és a sejtekbe való bejutásban" – fejtette ki.

K. Srinath Reddy, az Indiai Közegészségügyi Alapítvány professzora a most futó mozifilmre rácsatlakozva időszerűen úgy fogalmazott:

„Ez a variáns olyan, mint több Barbie ugyanabban a filmben, azaz ez is csak az omikron leszármazottjainak egyik változata.

A többi omikron-variánshoz képest fertőzőbb, de nem virulensebb. Ennek is meglesz a domináns időszaka, mielőtt egy másik változat váltja fel. Ilyen a vírus természete" – magyarázza.

Milyen tünetei vannak az EG.5-nek?

Ennek az alváltozatnak a tünetei is a koronavírusra jellemzőek, amelyek az enyhéktől a súlyosabbakig terjedhetnek. Ezek közé tartozik a köhögés, láz vagy hidegrázás, légszomj, fáradtság, izom- vagy testfájdalmak, íz- vagy szaglás elvesztése és fejfájás.

Az EG.5 hajlamos orrfolyást, tüsszögést és száraz köhögést is produkálni. De a szezonális ingadozások és a vizsgálatok hiánya miatt nehéz lesz megkülönböztetni az influenzától vagy a megfázástól. A szakértők szerint továbbra is preferálni kell az oltásokat, csakúgy, mint az arcmaszk viselését vagy a helyiségek szellőztetését.

Itt is az idősek a leginkább kiszolgáltatottak, mivel az oltással szembeni immunitásuk gyorsabban gyengül. 

Hol észlelték az EG.5-öt?

Az Egyesült Államokban beindult a fertőzés, júliusban a lejelentett összes koronavírus-eset 12 százalékáért, augusztus első hetében már a 17,3 százalékáért felelős – ezzel jelenleg a legelterjedtebb mutáns az országban. Az XBB.1.16, amelyet néha „Arcturusnak” is neveznek, továbbra is jelen van az Egyesült Államokban, és a közelmúltban bejelentett esetek közel 15,6 százalékát teszi ki.

EG.5.1-t jelentettek Nagy-Britanniából, Indiából, Thaiföldről és Japánból is. Angliában július végén az összes minta csaknem 12 százaléka EG.5.1 minősítést kapott.

Mennyire lehet veszélyes az EG.5?

De nincs okunk pánikba esni ezzel a változattal.

„Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy súlyosabb betegségeket okozna, mint az elődei, és úgy tűnik, érzékeny a koronavírus elleni oltásokra, ami jó hír” – mondta Andrea Garcia, az Amerikai Orvosi Szövetség tudományos, orvostudományi és közegészségügyi alelnöke július végén. 

Reddyhez hasonlóan Turville is úgy gondolja, hogy a változat nem jelent „jelentős aggodalomra ad okot”, annak ellenére, hogy „hamar terjed”, és azt tanácsolja azoknak, akik az elmúlt hat hónapban nem kaptak rendes vagy emlékeztető oltást, illetve fertőzöttek koronavírussal, hogy fontolják meg azt.

Fognak-e működni az emlékeztető oltások az EG.5 ellen?

Az Egyesült Államokban az egészségügyi tisztviselők idén ősszel arra készülnek, hogy a 2023-ban legtöbb fertőzést okozó XBB-alvariánsokat célzó új formulával készülő koronavírus-vakcinák emlékeztető dózisait használják fel.

Eric Topol orvos, a Scripps Research molekuláris orvostudomány professzora szerint elegendő hasonlóság van a különböző változatok között ahhoz, hogy azt higgyék, az új emlékeztető megvédi az EG.5-tel fertőzött embereket a súlyos betegségektől. Állítólag a frissített boosterek (vagyis emlékeztető oltások) jobban illeszkednek a most keringő vírusokhoz, mint a 2022 nyarán uralkodóvá vált BA.5 alváltozatot célzó jelenlegi formula.

Mi a helyzet Magyarországon?

"Ez a vírus kevésbé okoz olyan komoly komplikációkat, mint a lélegeztetőgépre kerülés vagy a halál” – mondta Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója az Inforádiónak.

Ez azért lehet, mert egyrészt a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme, ami egyébként folyamatosan csökken. A biológus úgy gondolja, az Eris valószínűleg jelen van már Magyarországon is, csak senki sem tudja, milyen arányban.

A magyar kormány ugyan nem emlékeztetőket, hanem 340 ezer Janssen-vakcinát rendelt meg, de Boldogkői szerint valószínű, hogy a következő hónapokban nem kell „össznépi” oltásprogramot szervezni. Hozzátette: nagyobb járványhullám nyáron nem várható, ősszel már elképzelhető, de a hatása valószínűleg „nagyon messze lesz attól, amit a második vagy a harmadik hullám idején okozott.”

Küldtünk kérdést a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak, van-e már az új variánsnak detektált magyar esete, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az mindenesetre tény, hogy múlt héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja további emelkedést mutatott hazánkban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!