4p

Hamarosan bekerül az uniós támogatási rendszerbe a zárt végű pénzügyi lízing, amely elsősorban azoknak tőkeszegény kisvállalkozásoknak kedvező, amelyek méretük miatt kiesnek a hitel alapú finanszírozásból.

(Mfor-montázs)

A Magyar Lízingszövetség ígéretet kapott a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumtól (NFGM), valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól (FVM), hogy az európai uniós szabályozás adta lehetőséget kihasználva a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) szereplő projektek esetében a magyar támogatási rendszer is elfogadja a kkv-k számára előnyös finanszírozási formát.

Az FVM, felismerve a lehetőséget, levélben kért állásfoglalást az EU Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságától (DG Agri), amelynek vezetője, Jean-Luc Demarty megerősítette a lízing használatának elfogadottságát. Elvileg a lízing társfinanszírozás alkalmazásának már most sincs semmilyen akadálya, gyakorlatilag egy végrehajtási rendelet kiadása szükséges hozzá, tudtuk meg a Lízingszövetségtől.

Más a trend az Unióban

A kis- és középvállalkozások gép- és eszközbeszerzései során a hitellel szemben erősíteni kell a lízing szerepét, világított rá Mészáros György, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

A Lízingszövetség adatai szerint tagvállalataik tavaly gép- és termelőeszköz-beszerzés kapcsán mintegy száznegyvenmilliárd forintot helyeztek ki. Ennek nagyobb része azonban hitel és nem lízingfinanszírozás volt. Mészáros György elmondta: az unió korábbi tagállamaiban a kis- és középvállalkozások eszközfinanszírozása során igénybe vett pénzügyi termékek közül, ötven százalékos aránnyal egyértelműen a lízing vezet, miközben itthon a lízing csupán mintegy negyvenkét-negyvenhárom százalékot ér el.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében eddig összesen mintegy 6500 vállalkozást ítéltek támogathatónak. Közülük 4187 támogatására kötöttek szerződést, ami az összes kis- és középvállalkozás kevesebb mint egy százaléka. A magyar kkv-knak mindössze 20-25 százaléka alkalmas a banki finanszírozásra, miközben ez az arány az EU15 tagállamokban 70-85 százalékot tesz ki, mutatott rá Mészáros György, a Lízingszövetség elnöke.

„Sok mikro- és kisvállalkozás eleve nem is nyújt be pályázatot, mivel nem bankképes. Óvatos becslések szerint több ezer, jellemzően kezdő vagy kisméretű vállalkozást hoz versenyhátrányba a jogalkotó azzal, hogy évek óta nem teszi lehetővé a kkv-k uniós társfinanszírozásánál a lízing alkalmazását” - hangsúlyozta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára.

A lízing konstrukció előnye, hogy itt maga az eszköz az ügylet fedezete, s a finanszírozott gép rendszerint kitermeli saját lízingdíját. Ezért nincs szükség más biztosítékra, elegendő akár alacsonyabb önerő, és lehetőség van hosszabb futamidőre. Az NFGM a GOP keretében meghirdetett pályázatokon is tervezi a szóban forgó finanszírozási konstrukció bevezetését, erre Bajnai Gordon miniszter ígéretet tett.

A pénzügyi lízing konstrukció mellett szól továbbá, hogy nincs szükség közjegyző közreműködésére, ami gyorsítja a folyamatot és egyben százezres költségmegtakarítást jelent. Az elmúlt két év alatt ugyanis a támogatást elnyert vállalkozások közjegyzői díjként több mint egymilliárd forintot fizettek ki.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a zártvégű pénzügyi lízingkonstrukció felhasználásával megvalósuló beruházások fennmaradásának esélye - hasonló üzletmenet mellett - lényegében megegyezik a bankhitel alapú finanszírozáséval a szakértők szerint. Emellett jelentős előny, hogy a pénzügyi lízingfinanszírozás esetén egyedi, speciálisan a lízingbevevőre, illetve a lízing tárgyára szabott feltételek érvényesülnek, szemben a banki hitelezési gyakorlattal.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!