2p

Az egyik népszerű balatoni üdülőváros elszánta magát.

A 24.hu cikke szerint változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi önkormányzata. Bercsényi László, a település polgármestere úgy fogalmazott, az intézkedés elsősorban a vasút alatti, vízparti részekre vonatkozik, „itt mostantól egy kapavágást sem lehet tenni, de még egy ablakot sem lehet kicserélni.”

Átmenetileg változtatási tilalom van
Átmenetileg változtatási tilalom van
Fotó: Depositphotos

A cikk szerint a szabályozásból kivették az önkormányzati tulajdonban lévő strandokat, de a cél az, hogy a tilalom alá eső vízparti területeken ne legyen építkezés, lakóparkosítás vagy fejlesztés egészen addig, amíg az új helyi építési szabályzatot és a településfejlesztési tervet a testület el nem fogadja.

Kiderült, a változtatási tilalom érinti a városközpontot is, kivéve két területet, melyeket kivettek a tilalom hatálya alól: az egyik a Városház térnek a szökőkút melletti, az adventi időszak óta lezárt része, ennek az átalakítását mielőbb szeretnék elkezdeni, és elképzelhető, hogy tervpályázatot írnak ki annak kialakítására. A másik pedig a Baross utca egyik háza, ahol a kínai bolt van, amelyet a polgármester a város talán legrondább épületének nevezett, ahová már idén terveznek változásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!