2p

Korábban úgy tűnt, hogy a botrányos, a hajdani Club Aliga helyére tervezett projektből nem lesz semmi, a beruházó azonban trükkösre vette a figurát.

Ahogy arról tavaly júliusi cikkünkben is írtunk, visszavonták az egykori Club Aliga területén tervezett 30 milliárd forintos Aligaliget beruházásának környezetvédelmi engedélyét. A határozat akkori indoklása arról szólt, hogy a Pro-Mot Hungária Kft. ingatlanfeljesztő nyilatkozatot nyújtott be a hivatalhoz azzal, hogy nem kíván élni az engedéllyel.

A Népszava cikke szerint azonban a beruházás ellen tiltakozók, köztük az Aligai Fürdőegyesület (AFE) csak ideiglenes lélegezhetett fel, hiszen úgy tűnik, hogy az Aligaliget projektről mégsem tettek le teljesen a fejlesztők.

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Azóta kiderült, hogy csak el akarják kerülni a környezeti hatásvizsgálatot, mely a teljes projekt alapján mérte volna fel a várható terhelést, környezeti változásokat – mondta Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese a lapnak. Hozzátette, az például december 21-én derült ki a szervezet számára, hogy a kormányhivatal építési engedélyt adott ki az aligai magaspart tetejére a Bayer Property részére öt lapos tetős társasház építésére porta- és fürdőépülettel és külső medencével.

Bukovszki András a Népszavának a terveket is megmutatta, mint mondta,

pince plusz öt emelet és tetőszint: az épületek legmagasabb pontja meghaladja majd a 20 métert. Épületenként 21, azaz összesen 105 lakás épül 145 garázzsal, azaz tulajdonképpen egy zárt lakópark épül. A kiemelt státuszt biztosító kormányrendelet 80 százalékos beépítést és 18 méteres magasságot tesz lehetővé, noha a helyi építési szabályzat csak 25 százalékos beépíthetőséget, s területtől függően 4,5-10 méteres épületmagasságot engedélyezne, a szabályozási terv pedig kiemelt kilátás- és látványvédelmet ír elő. Ráadásul a helyi védelem alatt álló, több mint 8 millió éves löszfalat rézsűszerűn lebontják, hogy a löszfal alsó részén nagyobb épületek épülhessenek.

Az AFE elnökhelyettesének szavaiból az is kiderült, hogy az eredeti tervekben szereplő kikötőépület is külön építési engedélyt kapott, vagyis a beruházó kisebb részekre bontva próbálja megvalósítani terveit, bízva benne, hogy így nem éri el a közvélemény ingerküszöbét.

(Népszava)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!