<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

A vállalat sikerében meghatározó lehet a mesterséges intelligencia, de a hazai cégeknél még nagyon kezdeti fázisban van a bevezetése. 

Az üzleti döntéshozók többsége az Egyesült Államokban már felismerte a mesterséges intelligencia jelentőségét. Tízből nyolc menedzser szerint ennek a technológiai megoldásnak kiemelt szerepe lesz vállalatuk sikerességében – derül ki az EY 500 amerikai felsővezetővel készült felméréséből. Közel kétharmaduk úgy véli, az MI nagymértékben hozzájárul majd a cég hatékonyabb működéséhez, a versenyképesség megőrzéséhez, sőt az ügyfelek jobb megértéséhez is.

Minden második megkérdezett szerint a technológia jelentős hatással lesz a társaság költségeinek csökkentésére, valamint a bevétel növekedésére is. A mesterséges intelligencia ugyanis többek között olyan alkalmazások elterjedését is elősegíti, mint az ügyfelekkel való gördülékenyebb kapcsolattartást biztosító chatbotok vagy a fogyasztói igények elemzését és előrejelzését elvégző szoftverek, de megteremtik az önvezető járművek technikai hátterét is.

Itt is komoly akadály a szakemberhiány

A vállalati felsővezetők az MI üzleti felhasználásában mégis komoly korlátokat látnak. Szinte minden harmadik válaszadó kifejtette, hogy az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza.

Milyen területen érdemes bevezetni a mesterséges intelligenciát, milyen céllal és elvárásokkal? A legtöbb hazai vállalat most találkozik ezekkel a kérdésekkel és a kezdeti lépéseket kell megtenniük. Ezt követik majd azok a nagyobb fejlesztések, amelyek jelentősen felgyorsíthatják fejlődésük ütemét” – mondta az EY kibervédelmi szakembere. A szakértő hozzátette, hogy az első, stratégiai lépésekben érdemes tanácsadókhoz fordulni, akik nemzetközi hátterük és tapasztalatuk útján biztosítani tudják a technológia hatékony bevezetését.

Az EY tapasztalata szerint Magyarországon ugyanis sok cégvezető attól tart, hogy nem tudja hatékonyan felkészíteni szervezetét a változásra. Ez gyakran alapul korábbi, elakadt projekteken vagy az új technológiával kapcsolatos tapasztalat hiányán.