2p

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kitálalt a Gattyán-üggyel foglalkozó NAV-os nyomozó. 

A magyar politika legmagasabb szintjéről sikálták el 2021-ben Gattyán György milliárdos vállalkozó rendkívül nagy értékű, 19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét – idézi a Telex azt a NAV-os nyomozót, aki a Partizánnak beszélt az ügyről. 

A beszélgetésből kiderül, hogy még 2021 nyarán Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, leváltja Sors László államtitkárt, a NAV elnökét. Nagyjából ugyanekkor mentették fel Vankó Lászlót, a NAV bűnügyi igazgatóját és helyettesét, Zámbó Pétert. A fejcserék után a NAV új vezetői egyre furcsább utasításokat adtak Tiszolczi Lajos nyomozónak, aki akkor már három éve nyomozott Gattyán György adócsalási ügyén. A Partizánnak nyilatkozó Tiszolczi szerint ekkor bekérték az összes korábbi jelentése eredeti példányát, majd megkérdezték, hogy van-e más, amit addig nem írt le.

Tiszolczi ekkor egy kiegészítő jelentésben leírt egy két forrás által megerősített értesülést: három rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt az ügy megszüntetése érdekében. Tiszolczi a Partizánnak azt mondta, hogy ha ez a három ember nem kapcsolódik be az ügybe, a NAV szerinte folytatta volna a nyomozást a Gattyán-ügyben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!