2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy bár leánykori nevén Gaál Cecília már régen elvált Orbán Viktor kabinetfőnökétől, újabb átkeresztelkedése után is használja híres-neves férje vezetéknevét.

Rogán Antal és Gaál Antal korábbi MDF-es országgyűlési képviselő lánya, Cecília 2006 őszén ismerkedett meg egymással. Amikor egy évvel később összeházasodtak, az ifjú ara a vezetékneve elé odabiggyesztette a férjéét – ahogy ez számtalan esetben szokás. Az már kevésbé, ami a 2020-ban bekövetkezett válásuk után történt.

No nem az, hogy Cecília még egy ideig Rogán-Gaál néven szerepelt, nemcsak a közösségi médiában, hanem a céges dokumentumokban, hiszen mondhatnánk azt is, hogy az adminisztratív malmok lassan őrölnek. Így csak 2020 augusztusában került le a Rogán előtag Gaál Cecília neve elejéről. Amiatt, hogy újra férjhez ment, Szendrei Dániel teniszezőhöz. A cégbíróság mintegy három héttel az újabb igen kimondása előtt, július 2-án jegyezte be mindkét vállalkozásnál, hogy az üzletasszony újra Gaál Cecília Ágnes néven működik tovább.

Csak a Rogán és a Cecília a biztos
Csak a Rogán és a Cecília a biztos
Fotó: Nakama

S ezután jött az egyik csavar. Mint azt lapunk elsőként észrevette, a cégbíróság alig két és fél hónappal később, szeptember 14-én a Top News-nál és a Nakama & Partnersnél is azt jegyezte be, hogy a propagandaminisztertől való válása után csaknem tíz hónappal ismét Rogán-Gaál Cecília Ágnes néven fut tovább. Akkor még azt hittük, adminisztratív hiba történhetett, hiszen még ugyanaznap, vagyis szeptember 14-én a cégbíróság ismét a Gaál Cecília Ágnes nevet jegyezte be. 

Ám ezt követően jött a második csavar: egy héttel később, szeptember 21-én megint változás történt, Cecília vezetékneve előtt ismét megjelent a Rogán név. 

Ez volt a helyzet több mint négy éven át – egészen idén október 14-éig. Akkor ugyanis Orbán Viktor kabinetfőnökének exe ismét átkeresztelkedett. Ahogy a 444.hu kiszúrta, ezentúl Rogán-Szendrei Cecíliaként szerepel majd.

Hogy meddig, azt nem tudni, mindenesetre ismét bebizonyosodott, ha máshol nem, az üzleti életben vagy egy közbeszerzés elnyerésében jó brand a Rogán.

 

 

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!