2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A végrehajtói kinevezések újraosztása során jól szerepelt egy  KDNP-s politikus fia, aki apja szerint rendelkezik a sikerhez szükséges papírokkal.

Mások mellett Földi László kormánypárti - KDNP-s - országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – írta a hvg.hu. A Szabályozott Tevékenységek -Felügyeleti Hatósága (SZTFH) összesen tizenöt pozíciót hirdetett meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen.

Földi László megerősítette a hírportál értesülését: „Leszögezném, hogy fiam, dr. Földi Márton, aki már felnőttként természetesen külön háztartásban él, szakvizsgázott jogász, s már korábban is pályázott önálló bírósági végrehajtói helyre”.

A végrehajtói kinevezésekről pályázati úton döntött az SZTFH. A kiírás szerint azok jelentkezhettek, akik egyebek mellett egyetemi jogi végzettséggel és legalább kétéves gyakorlattal rendelkeznek, valamint letették a végrehajtói szakvizsgát is. Büntetett előélettel senki sem kaphatott kinevezést. A lap úgy tudja, a KDNP-s politikus fia várhatóan abban a szigetszentmiklósi körzetben nyithat majd irodát, ahol korábban a Schadl-ügy egyik vádlottja dolgozott. Ez a körzet egyébként kifejezetten jövedelmezőnek számított az elmúlt években: 2020-ban például 173 millió forint volt a korábbi iroda adózott eredménye, 2021-ben pedig 198 millió forint. A nyereséget ebben a két évben osztalékként teljes egészében kivette a később vádlottá váló tulajdonos. A hírportál értesülései szerint a 15 kinevezett személy némelyikét csodálkozva fogadta a szakma, előfordult például, hogy valaki jelentős végrehajtó-helyettesi tapasztalattal sem jutott lehetőséghez. Földi László korábban arról is ismertté vált, hogy a tudatos gyerektelenséget deviáns viselkedésnek minősítette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!