Egy hete jelentették be, hogy szeptembertől indul az Otthon Start hitelprogram, és már a teljes banki és ingatlanpiaci szakma ezen zizeg. A pontos részletszabályok még nem ismertek, de aki megfelel majd a feltételeknek, akár 50 millió forintnyi kedvezményes hitelt is felvehet majd lakásvásárlásra. Egyelőre annyi biztos, hogy a kiszemelt ingatlannak úgynevezett első lakásnak kell lennie a vásárló számára, a vételára nem lehet több 100 millió forintnál, a négyzetméterenkénti ár nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot, le kell tenni az asztalra legalább 10 százalék önerőt, és kétéves tb-jogviszonyt is igazolni kell majd a hitelhez.
Más vállalás nem kell. Nem kell hozzá házasságot kötni, gyereket vállalni, elég lakást venni, és máris jár a kedvezményes hitel 25 éves futamidőre 3 százalékos kamattal, amelynek a kamattámogatását a többi adófizető állja.
Egy 50 milliós hitel esetében ez 30 millió forint is lehet. Ha ezren felveszik a hitelt, az már ugye 30 milliárd, ha 10 ezren, az 300 milliárd forintos költségvetési tétel, de ennél is sokkal több pályázó lehet a következő időszakban.
Márcsak azért is, mert az okosok már azt is kiszámolták, hogy ha volna is pénz saját lakásra, akkor sem érdemes kihagyni az Otthon Startot, mert a 3 százalékos hitel lombardhitelként is ragyogóan működik: ha valaki állampapírba fekteti be 25 évre az 50 milliót, 228 millió forintot kaphat az államkincstárnál, miközben csak 71 milliót kell visszafizetni a banknak. Az aktuális törlesztőket pedig a folyamatosan érkező kamatok is bőven fedezik. Ennyiért már akkor is megéri megvenni egy elsőnek számító lakást, ha fölösleges, mert nem fog ott lakni senki.
Az ingatlanpiac eközben teljesen bezsongott az új hitel hírére, a nyár elején lassuló áremelkedés tempót váltott, ismét gyorsuló ütemben nőnek a lakásárak. Vagyis aki most szeretné megvásárolni élete első lakását, annak egyre mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Az anomáliák pedig, hogy a program felhajtja az ingatlanpiaci árakat, és leginkább azoknak kedvez majd, akik a legkevésbé szorulnak rá az olcsó hitelre, egyre jobban kiütköznek.
Hogyan lehet például rászoruló valaki, ha 100 millió forintos első lakást tud vásárolni 50 millió forintos önerővel?
A társadalmi költségek borítékolhatóan óriásiak lesznek, mivel nagyjából mindenki kénytelen lesz felvenni a kedvezményes hitelt, ha eddig nem volt saját lakása. A szegényebbeknek más választásuk nem is nagyon lesz. A törlesztőrészletek ugyanis alacsonyabbak, mint a jellemző bérleti díjak, tehát a hitelből vásárolt saját lakás verhetetlen árelőnyre tehet szert az albérlettel szemben. Az elszabadult ingatlanárak mellett pedig a piaci kamatozású hitelek felvétele és az önerő előteremtése a leszakadó rétegek számára egyébként is lehetetlenné válik. Tényleg csak az Otthon Start marad.
Magyarországon évente nagyjából 90 ezer lakáshitelt vesznek fel most, ezek harmada lehet első lakást vásárló. Jelenleg az átlagos hitelösszeg már 20 millió forint körül van, de az első lakásukat vásárlóknál ez magasabb, hiszen kevesebb az önerejük. Ez egy év alatt akár 1000 milliárd forintnyi kedvezményes hitel felvételét is jelentheti, amelynek a kamattámogatása 25 év alatt 300 milliárd forintra rúg, és persze minél tovább tart a program, annál nagyobb terhet ró majd az államháztartásra.
Ez persze nem volna baj, ha valóban jól hasznosulna ez az adófizetői pénz, például gyerekek születnének miatta, mint a Babaváró támogatás vagy a CSOK Plusz esetében. Félő azonban, hogy nem így lesz, még csak nem is a szegények jutnak majd a segítségével jó minőségű lakásokhoz, hanem a semennyire rá nem szoruló vagyonosabb réteg lesz az Otthon Start igazi haszonélvezője, anélkül, hogy visszaadna bármit belőle a társadalomnak. A kisebb keresetű rétegek pedig hiába használják ki a kedvezményes hitelt, abból is csak egy szerény ingatlant tudnak majd vásárolni, mert a keresetükből nagyobb hitelösszegre és törlesztőrészletre az adósságfék szabályok miatt nem is telik majd.
Fotó: Mfor
Az idén ez már a második ilyen hitelprogram, ami miatt aggályaim vannak, a másik a munkáshitel volt. Azok a fiatalok, akik nem tanultak tovább, és elmentek dolgozni, 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt kaphatnak.
A felmérések szerint a legtöbben autót vettek a munkáshitelből, az autókereskedők szerint főleg farolgatós BMW-t. Egy ilyen 4 milliós autó nekünk adófizetőknek 3 millió forint kamattámogatásba kerül 10 év alatt.
Szerintem ez nem más, mint az adófizetők pénzének értelmetlen elszórása. Az Otthon Start részletszabályait egy-két héten belül hozhatják nyilvánosságra a piaci források szerint. Csak remélni merem, hogy ott bölcsebbek lesznek, és olyan feltételeket szabnak majd meg a hitelfelvételnél, amelyek valóban a szegényebb rétegeket segítik abban, hogy lakáshoz jussanak, és nem a vagyonosokat támogatják abban, hogy még jobban meggazdagodjanak. Ha ugyanis egyszer bevezetik ezt a programot, akkor a kivezetése, amíg meg nem feleződnek a hitelkamatok, rendkívül fájdalmas lehet, de a fenntartása is az lesz. A hitelkamatok megfeleződésére pedig még jó néhány évig nincs esély.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.