Váradi Béla fotóművész Angliában éli mindennapjait, azonban a Guardian számára készült összeállításában a legkiszolgáltatottabbak körében mindennapossá vált megélhetési formát, a plazmaadást mutatta be.
Magyarország szegényebb régióiban virágzik az emberi vérre alapuló új gazdaság, ugyanis a plazmaadás a legkiszolgáltatottabbak számára nemcsak lehetőség, hanem a túlélés eszköze a munkanélküliség és a nélkülözés sújtotta területen.
Fotó: Depositphotos
Magyarországon több mint 50 plazmaközpont működik országszerte, a cégek hetente akár 2600 liter plazmát is gyűjtenek a heti hat napon át, gyakran teljes kapacitással működő létesítményekben. A törvényi szabályozás szerint a donoroknak csak 7500 forint készpénzt lehet fizetni, de a további ösztönzőkről nincsen előírás. Ennek eredményeképpen a plazmacentrumok játékossá tették a folyamatot, pontokat, bónuszokat és lottószelvényeket kínálva jutalomként a gyakori adományozásért. Minden 10., 20. és 30. látogatás alkalmával az adományozók vásárlási utalványokat kaphatnak, vagy részt vehetnek olyan nyeremények sorsolásán, mint az e-robogók vagy stílszerűen, plazmatévék.
Ezek a központok főként Kelet-Magyarországon találhatók, ahol magas a munkanélküliség, és a helyi lakosság – akik közül sokan romák – a megélhetésért küzd. A legszegényebbek számára a plazmaadományozás rendszeres, bár veszélyes bevételi formává vált. „Olyan ez, mint a szerencsejáték” – mondta egy helyi donor a Guardian kérdésére. „Folyton visszamész, remélve a nyereményt.”
Véres senkiföldje
A rendszer szabályozása hiányos, ez pedig nagyban hozzájárult a kialakult helyzethez. Bár a magyar törvények csak heti két alkalommal engedélyezik a „plazmázást”, nincs hatékony mechanizmus annak nyomon követésére, hogy az egyének milyen gyakran adományoznak. A centrumok nem osztják meg egymással a donorokkal kapcsolatos információkat, akik közül sokan egy héten belül több intézményt is felkeresnek, hogy becsapják a rendszert és maximalizálják a bevételt.
A Guardian riporterének nyilatkozó tornanádaskai fiatalember története is arra utal, hogy az egészségügyi előírások betartásával gondok vannak. Ő 16 évesen kezdett el plazmát adni – két évvel a törvényes korhatár alatt, édesanyjával pedig rendszeresen két órát ingáznak a falujukból, Tornanádaskáról a megyeszékhely Miskolcra, ahol négy különböző plazmacentrum működik egymástól sétatávolságra. „Mindketten adományozunk” – mondta az anya. „Így etetjük a tízfős családunkat”.
Még meghökkentőbb annak a debreceni férfinek a története, aki a nagyvárosban, ahol hat plazmaközpont is működik, állítólagosan több mint 300 alkalommal adott vérplazmát, messze túllépve az évi 45 alkalmas törvényi korlátot. Mint mondta:
egy év alatt 220 liter plazmát adtam, csak egy központban. A törvény szerint ennyi idő alatt csak 34 litert adhat valaki. De itt nem törődnek ezzel. Csak a pénz érdekli őket.
Nincsenek tisztában a kockázatokkal
A gyakori plazmaadók sokszor egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora terhet rónak a saját testükre mindezzel: az egy év alatt több mint 300 alkalommal plazmát adó férfi például túlságosan vékony, sápadt és beesett arcú volt, ám mégis arról győzködte a Guardian riporterét, hogy bár minden kis nátha ledönti, egészségesebb mint valaha.
Az önkizsákmányolás ezen formáját finoman ösztönzik a vállalatok, amelyek gyakran minimalizálják a kockázatokat, és könyörtelenül reklámozzák a plazmaadományozás életmentő jellegét. Igaz, hogy a plazma életeket ment – de mi van, ha az életmentő egészségét is feláldozzák eközben?
