3p

Nem csak az ukránok gyűjtenek bizonyítékokat az orosz háborús bűncselekményekről, hanem Németország is, amelynek főügyésze vasárnap beszélt arról, hogy immár többszáz cselekményt tudnak igazolni. Vasárnap esti háborús összefoglaló.

  • A béke elérésének leggyorsabb útja Ukrajna felfegyverzésének segítése, hogy megvédhesse magát Oroszországgal szemben – mondta James Cleverly brit külügyminiszter a Times of Malta című lapban a keddi földközi-tengeri szigeten tett látogatása előtt.
  • Ha Ukrajna megkapja az amerikaiak által ígért nagyobb hatótávolságú fegyvereket, azokkal nem fog (a nemzetközi szerződések szerinti) orosz területeket támadni. Az ilyen eszközökkel a hadsereg csak a megszállt ukrán területeken lévő orosz egységeket veszi célba – mondta Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter.

A bucsai mészárlás is egy az elkövetett bűncselekmények közül. Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
A bucsai mészárlás is egy az elkövetett bűncselekmények közül. Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

  • Ukrajna ebben a hónapban jelentős orosz offenzívára számít, de Kijevnek megvannak a tartalékai Moszkva erőinek visszatartására, még akkor is, ha a nyugat legfrissebb hadianyagai nem érkeznek meg időben – mondta Reznikov.
  • Németország főügyésze, Peter Frank a Welt am Sonntag újságnak elmondta, hogy hivatala „több száz” háborús bűnöket igazoló bizonyítékot gyűjtött össze, amelyeket az orosz erők által Ukrajnában követtek el.
  • Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök azt mondta, Vlagyimir Putyin ígéretet tett neki, hogy nem fogja megöletni Volodimir Zelenszkijt. Az izraeli politikus szerint ezt az ígéretet azon a moszkvai útja során kapta, amikor a tavaly februári támadást megelőzően találkozott az orosz elnökkel.

  • Az orosz magánhadsereg, a Wagner vezetője elmondta, hogy heves harcok folynak az ukrán Bahmut város északi részein, amely hetek óta az orosz erők figyelmének középpontjában áll. Jevgenyij Prigozsin visszautasította az orosz médiában megjelent híreket, amelyek szerint az ukrán csapatok elhagyták Bahmutot, mondván: „Heves csaták folynak az északi negyedekben minden utcáért, minden házért, minden lépcsőházért”. Orosz sajtójelentések szerint harcok folynak az Artemivszket Csasziv Jarral összekötő út, valamint Parszkoijivka és Kraszna Hora település birtoklásáért.
  • Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást a hétvégén a helyi hatóságok. Az orosz beszámolók szerint Donyeckben egy lakóházat szombaton érő belövés következtében három, egy vasárnapi utcai becsapódás miatt pedig egy civil életét vesztette. Orosz erők vasárnap rakétatámadást intéztek Harkiv ellen, ahol civil épületeket ért támadás. (Forrás: Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!