Rendszeresen kapjuk a könyvkiadók és kereskedők hírlevelét. Mindig meglepő, hogy már az újdonságokat is leértékelve kínálják. Ez attól függetlenül furcsa, hogy az újdonságok fele ponyva, lektűr, semmilyen irodalmi-művészi szintet nem képvisel. Kár beléjük az energia, meg a drága papír – sóhajt fel az eladó is. Persze a ponyvának és a lektűrnek is van létjogosultsága – de ilyen mértékben?
Fotó: Depositphotos
Természetesen ezek között is akadnak slágertermékek, főleg, amelyek sikeres streaming szériákhoz vagy filmhez kötődnek – mint a Vörös, fehér és királykék (persze szigorúan ügyelve a korosztálynak megfelelő csomagolásra) – vagy, amelyek századszor taglalják az angol királyi család botrányait, netán A korona vagy a Downton Abbey kulisszatitkainak járnak utána.
Miért, azt várta, hogy Thomas Mannt fog olvasni a gyerek? – hangzott el minap az egyik reggeli beszélgetős műsorban. Már az iskolában sem tanulják mindenütt, a világirodalom nagyjaira nem jut idő, így aztán nem meglepő, ha minderről alig tud valamit a tizenéves. Lehet, hogy nem mond neki semmit az a sor, hogy „fehérek között egy európai” – és úgy megy érettségizni.
De honnan is tudná? Az egyik legnagyobb budapesti pláza könyvesboltjában az eladó sajnálkozva közli, hogy nemcsak a Halál Velencében-t, Thomas Mann egyik legnépszerűbb művét, de a nagy német író több más kötetével sem szolgálhat, mert nagyon régen adták ki azokat. Tehát ha mégis beleszeretne egy gyerek valamelyik klasszikusba, akkor is csak nehezen jut hozzá.
Sztárok lettek a kortárs írók
A boltosok szerint az ocsú ma is, magától is, elválik a búzától, nem kell a lektűrtől félni, régen is léteztek ponyvák. A XXI. században is születnek értékes művek, léteznek kiváló írók, nagyszerű költők, bár arra nem merne mindenki megesküdni, hogy száz év múlva bárki tudja majd idézni soraikat, mint József Attiláét vagy Adyét.
Mindennek ellenére – és ez igen örvendetes – rendkívül tehetséges a mai magyar költő- és írónemzedék. Újabban a média is megbecsüli őket, színes magazinok címlapjain, belső összeállításában, ünnepi körkérdéseiben szerepelnek, ami, mondjuk húsz évvel ezelőtt, még elképzelhetetlen lett volna. Ez a tendencia igen dicséretes, hiszen segíti a kortárs irodalom népszerűsítését. Sőt, egyre több a zenés, vagy éppen gasztronómiai körítéssel előadott irodalmi est. Az egyik legnépszerűbb vendéglátó lánc a könyvhét alkalmából étlapjára tűzi a kortárs írók kedvenc ételeit.
Búcsú a szótáraktól és útikalauzoktól?
A könyvtípusok egy részének azonban nem jósolnak nagy jövőt: a szótárak, útikalauzok már csak díszként sorakoznak a könyvespolcainkon, hiszen minden tudnivaló beleszorult a markunkban tartott okostelefonba. A minap az utcán, egy kuka mellé volt lerakva két nagyon vastag és drága, magyar-angol és magyar-orosz szótár. Kincs volt ez valaha – most nem vitte el senki. A művészeti albumoknak sem jósolhatunk nagy jövőt, a legtöbb háztartásban mintha csak díszek lennének. Ugyanakkor régen a szakácskönyvek elfértek a konyhában, míg ma külön polcokat igényelnek.
A kereskedők szerint már soha nem lesz akkora keletje és tekintélye a könyveknek, mint az internet és a digitalizáció előtt volt. Kérdés, mit kezdenek majd a gyerekeink azzal a rengeteg kötettel, ami felgyűlt a könyvespolcainkon? (Már amelyik családban, persze.) Az a korszak remélhetően sosem jön el, amit a 451 Fahrenheitben Francois Truffaut 1966-ban zseniálisan felvázolt, azaz hogy mindenki megtanul fejben egy könyvet, mert azokat a társadalom károsnak ítéli. Bár eddig is akadt már arra példa, hogy a szó – kinyomtatva – még veszélyesebb fegyver, ezért máglyára vele.
Mit kezdjünk a fölöslegessé vált, ajándékba kapott, de nem tetsző, könyvekkel? Először is el kell kezdeni szelektálni. Utána megszervezni, hová tegyük, miképpen hasznosítsuk a fölösleget. Van, ahol a ház belső lépcsőházában külön asztalka szolgál erre a célra: a színes magazinok és könyvek itt cserélnek gazdát a szomszédok között. Sajnos, sok helyen beledobják a kukába a szép papírra nyomott, díszes címlapú, értékes kiadványokat is. A lomtalanításkor ezerszámra kerülnek könyvek a szemétbe, ezért nincs is különösebb értékük.
A régiség nem egyenlő a régi könyvvel
Idősotthonba, gyermekotthonba vinni kicsit macerás, de még mindig jobb ötlet, mint kihívni antikváriust. A házhoz kihívott kereskedők többsége a felére rá se tekint, ami kell neki, azt fillérekért vinné. Az egyik rangos könyvszakértő szerint csak azok a kiadványok értékesek, amelyek nagyon régiek, ritkák, és kiváló állapotúak, esetleg dedikáltak, mert ezek már régiségnek számítanak.
A Rákóczi úton, amely Budapest könyvfőutcája, óriási a kínálat. Akad olyan nagy alapterületű könyvüzlet is, ugyanitt, ahol eleve minden le van értékelve. Szabályozza-e ezt valaki, és ha igen, hogyan? Az már eleve elgondolkodtató, hogy miért kell központilag szabályozni a könyvek fogyasztói árát, akár akciós, akár nem, hiszen ezeket többnyire magánvállalatok gyártják és magánvállalkozások értékesítik. Nem a piac diktál?
Ma is akad kötet, ami után vadászunk
Az antikváriumokba járók nagy része nem a fiatal korosztályhoz tartozik. Ez önmagában nem meglepő. Az viszont igen, és ez örvendetes, hogy ma is léteznek-éltek olyan írók, akiknek a könyveire heteket várni kell, hátha behozza valaki. Ettől függetlenül az üzemeltetők nagy része – ahogy az egyik budai üzlet tulajdonosa fogalmazott – inkább csak hobbiként tekint a foglalkozására. Számukra az utcán, szekérből árusított könyvek is konkurenciának számítanak, bár egész más jellegű az effajta impulzív vásárlás, mint a rendszeres böngészés vagy egy-egy ritka kötet utáni vadászat.
