2p

Júliusban 646 millió euró volt a kereskedelmi többlet, 208 millióval nőtt az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A kivitel 5,3, a behozatal 2,6 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az exporttöbblet 28 millió euróval kisebb az első becslésben közöltnél, mert akkor hajszállal nagyobb, 5,4 százalékos exportnövekedést és kisebb - 2,3 százalékos - importbővülést mért a KSH.

A gépek és szállítóeszközök kivitele továbbra is átlagon felül emelkedik,  euróban 10,9 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit. A feldolgozott terméke kivitele 5,5 százalékkal nőtt, míg az élelmiszerek exportja 1,0 százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól. Euróban számolva a nyersanyagok és energiahordozók kivitele 18,5, illetve 36,6 százalékkal csökkent.

A júliusi importot is a gépek, szállítóeszközök 12,9 százalékos növekedése táplálta, de átlag felett nőtt az élelmiszerek (5,2 százalék) és a feldolgozott termékek (4,8 százalék) behozatala is. Az energiahordozók importja júliusban 39,1 százalékkal maradt el euróban az egy évvel korábbitól,  de az árcsökkenés miatt volumenben ennél kisebb, 27,7 százalékos volt a visszaesés.  

Az év első hét hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a kivitel euróban számolt értéke, az import 5,5 százalékkal nőtt.  A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1189 millió euróval nőtt, és 4,852 milliárd eurót tett ki.

A gépek és szállítóeszközök kivitele 12,1 százalékkal nőtt, ezen belül a közúti járművek kivitele 24,0 százalékkal, a villamos gépek és készülékeké  15,9 százalékkal emelkedett. A feldolgozott termékek héthavi kivitele 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül viszont a gyógyszerek és gyógyászati termékeké 20,7, a gumigyártmányoké 12,1százalékkal nőtt. Az élelmiszerek exportja 1,9 százalékkal, de a gabonakivitel  14,7  százalékkal bővült.

Importban a gépek behozatala 13,0 százalékkal, a feldolgozott termékeké 7,5 százalékkal nőtt. Az energiaimport euróban 28,9 százalékkal esett vissza, ezen belül azonban a villamos energia importja 6,9 százalékkal, a szénimport 13,7 százalékkal nőtt, miközben az olajimport 31,9, a gázé 39,4 százalékkal csökkent.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!