1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A kormányszóvivő szerint egy átlagos jövedelmű család számára havi 500-550 forint terhet jelent majd a tranzakciós adó, valamint a telefon és az sms-ek után fizetendő illeték.

Giró-Szász András pénteken az ATV Start című reggeli műsorában azt mondta: "Ez egy pontos, kiszámított modell". A kormányszóvivő szerint  ha az egykulcsos adót kellene megváltoztatni, és egy második kulcsot bevezetni, akkor a magyar átlagjövedelmet figyelembe véve az 500 forinttal szemben már havi 7500-8000 forinttal kellene számolni.

Hangsúlyozta: a tranzakciós adó jelentős részét nem a lakosság fogja megfizetni, hanem a bankok.

Arra a kérdésre, hogy mit szólnak Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő bejelentéséhez, miszerint a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy az említett adókat a nehéz helyzetben lévő családok esetében csökkentsék, vagy ne vezessék be, Giró-Szász András azt mondta: a kormány odafigyel a frakciók javaslataira.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, nem véletlen, hogy a tranzakciós adóval kapcsolatban a konvergenciaprogramban egy "tól-ig szám" szerepel, és utalt arra is, hogy a parlamenti vitában a módosító indítványok akár teret is nyerhetnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!