A szóban forgó törvény az "egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról" címet viseli. A jogszabály a hitelintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási, a viszontbiztosítási és a befektetési vállalkozási törvényt módosította úgy, hogy az e területeken tevékenykedőkre bocsáthatott volna ki rendelkezést a PSZÁF elnöke. Sőt a hitelbírálat szabályainak előírásával a magánszemélyekre is kiterjedt volna a rendelkezés hatálya.
A köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Alkotmánybírósághoz fordult. Azzal érvelt, hogy Magyarországon csak az Alkotmányban felsoroltak - az Országgyűlés, a kormány, a kormány tagjai, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a helyi önkormányzatok, illetve rendkívüli, valamint szükségállapot idején a Honvédelmi Tanács, valamint a köztársasági elnök - jogosult jogszabályt kibocsátani. Miután az Alkotmányban a PSZÁF elnöke nem szerepel kibocsátóként, így nem is alkothat jogszabályt.
Az Alkotmánybíróság osztotta a köztársasági elnök álláspontját, de a határozat megemlíti, hogy a kormány a szóban forgó törvény javaslatának benyújtásakor egy másik törvényjavaslatot is az Országgyűlés elé terjesztett. Ebben - az Alkotmányt módosítva - megteremtette volna a PSZÁF elnök jogalkotási lehetőségét. Ez a javaslat azonban nem kapott kétharmados többséget, így a másik törvényjavaslat eleve az Alkotmányba ütközve került végszavazásra, és kihirdetésre a köztársasági elnök elé.
A határozathoz párhuzamos indoklást csatolt Kovács Péter alkotmánybíró. Ebben kifejti, hogy az Alkotmányban felsoroltakon kívül csak más hazai jogforrás nem létezhet. A tagállamokban közvetlenül alkalmazandó uniós jogszabályok ugyanis részei a magyar jogrendszernek is.
MTI/Menedzsment Fórum
