1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az adóhatóság előre jelezte, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a Szigeten, ezért többen tettek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) csütörtökön az MTI-vel.

Amíg tavaly a vállalkozók 40 százaléka nem adott nyugtát, az idén ez az arány csak 16 százalék volt a Szigeten.

A nyugtaadás mellett, az alkalmazottak szabályos bejelentését is vizsgálták az ellenőrök. A 39 vizsgálatban ellenőrzött 88 foglalkoztatott közül 35 fő esetében elmulasztották a bejelentést, további 36 foglalkoztatott dokumentumait tovább vizsgálják, mivel a helyszínen nem lehetett megállapítani a szabályszerűséget.

Az adóhivatal a napokban tartott ellenőrzést a józsefvárosi kínai piacon is, ahol azonban egyetlen próbavásárlás során sem kaptak számlát az ellenőrök, valamint sikerült elkapniuk egy "számlaárust" is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!