2p

A Magyar Bankszövetség ezután fog tájékozódni az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatáról és arról, hogy az Európai Bankföderációnak ezzel kapcsolatban mi az álláspontja - tájékoztatott bankszövetség. Amennyiben a javasolt szabályozás megszületik, a PSZÁF annak előírásai szerint fog eljárni - közölte a felügyelet szóvivője.

Jose Manuel Barroso a Le Parisien című francia lap vasárnapi számában kifejtette, hogy törvénybe kell iktatni a bankoknál a személyes felelősséget.

"A héten csütörtökön javaslatot fogok előterjeszteni arra, hogy az európai törvényekbe kerüljön bele a bankárok személyes felelőssége" - mondta Barroso az interjúban.

"Az utóbbi időben olyan helytelen módszereket tapasztalhattunk a pénzpiacokon, amelyek egyike másika kiválthatta a jelenlegi válságot. Ezeket most szabályozni fogjuk" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. Barroso szerint azok, akik megsértik a szabályokat, büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak.

Legutóbb a svájci UBS nagybanknál okozott több mint kétmilliárd dolláros kárt egy munkatárs azzal, hogy felhatalmazás nélküli ügyleteket kötött a saját szakállára.

Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója azt mondta, hogy a bankszövetségnél még nem ismerik Barroso nyilatkozatát, ezután fognak tájékozódni arról, valamint az Európai Bankföderáció azzal kapcsolatos álláspontjáról.

Bankszakértői források úgy fogalmaztak: végtelenül aggasztónak tartják az általánosítást. Sem a gazdasági, sem a pénzügyi válság kirobbanásáért nem lehet a bankokat a bűnbakká tenni, és a bankok vezetőit sem; a magyar bankok pedig végképp nem voltak semmilyen módon okozói a pénzügyi válság kirobbanásának, és annak a helyzetnek sem, ami a válság nyomán Magyarországon kialakult - hangsúlyozták.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) a javaslat konkrét tartalmát nem ismerik, a felügyelet álláspontja szerint az előkészületeknek ebben a fázisában alapvetően a jogalkotó lehet illetékes a kérdések tisztázásában. Természetesen, amennyiben ilyen szabályozás születik akár európai szinten kötelező érvénnyel, akár a magyar jogalkotásban, a felügyelet annak előírásai alapján fog eljárni - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!