1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Görögország jelenleg elsődlegesnek ítéli az állami vagyon privatizációját az adósságrendezésben - számolt be az ezzel kapcsolatos kormányzati tervekről Jeórjiósz Papandreu görög kormányfő, az olasz Corriere della Serának nyilatkozva.

Kezdetben a privatizáció nem tartozott a prioritások közé, most azonban már a lista elején szerepel - jelentette ki Papandreu, utalva arra, hogy az erről szóló terveket hamarosan jóváhagyják. Egyúttal megismételte, hogy Görögország nem kér átütemezést, és az euróövezetet sem készül elhagyni. Reményei szerint országa jövőre - legalábbis részben - visszatérhet a nemzetközi hitelpiacra.

A lapnak nyilatkozva egyúttal megerősítette, hogy az olasz Mario Draghi számíthat Görögország támogatására az Európai Központi Bank elnöki posztjára pályázva.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!