1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Forró és Vidéke Takarékszövetkezet nyerhet a felszámolás alatt álló Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár bukásán, a szomszédos takarékszövetkezet ugyanis már a felügyeleti határozat másnapján számlavezetési ajánlatot tett a tevékenységében felfüggesztett versenytársa ügyfeleinek - írta a Világgazdaság kedden.

A lapnak Szemán Jánosné, a Forró és Vidéke ügyvezetője elmondta, hogy a Jógazda az abaúji régióban hét önkormányzat számláját vezette, közülük hat elfogadta ajánlatukat. 

A Forró és Vidéke Takarékszövetkezet a Jógazda volt ügyfelei közül a magánszemélyeket is megpróbálja meghódítani, és átvenné a cég régióbeli fiókjait, valamint alkalmazottainak egy részét is. A Jógazdának kilenc fiókja van, ebből hat Abaújban, egy-egy Tiszaújvárosban, illetve Kecskeméten, kettő pedig Budapesten - írta a Világgazdaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!