2007. október 8. 16:14

Az előzetes pénzügyminisztériumi prognózisnál kedvezőbben alakult szeptemberben az államháztartás helyzete. A helyi önkormányzatok nélkül számított hiány szeptemberben 164,9 milliárd forintot tett ki. A Pénzügyminisztérium korábbi előrejelzése 200,1 milliárd forintos deficittel számolt.

Az államháztartás első kilenc havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1147,1 milliárd forint volt, a GDP 4,5 százaléka. A szeptemberi államháztartási deficit 164,9 milliárd forintot tett ki.

A pénzügyi tárca korábban 2007. szeptemberére - önkormányzatok nélkül - 200,1 milliárd forint hiányt prognosztizált, az első kilenc hónapra pedig az előzetes becslés szerint 1182,4 milliárd forint deficitet várt, ami a GDP 4,6 százalékával lett volna egyenlő. Az év egészére a Pénzügyminisztérium (PM) a GDP 6 százalékának megfelelő, 1529,4 milliárd forint pénzforgalmi deficitet prognosztizál.

Augusztusban - önkormányzatok nélkül - az államháztartás 69,1 milliárd forint deficittel zárt. Az első nyolc hónap összesített pénzforgalmi hiánya 982,3 milliárd forint volt, némileg kisebb a tárca prognózisában szereplő 1000,6 milliárd forintos összegnél.

Tavaly az államháztartás első kilenc havi pénzforgalmi hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 1457,2 milliárd forintot tett ki, a GDP 6,3 százalékát. A PM összegzése szerint az államháztartásban az első kilenc havi deficit 8314,8 milliárd forint bevétel és 9461,9 milliárd forint kiadás eredőjeként alakult ki. A központi költségvetésben szeptemberben 183,3 milliárd forint hiány keletkezett, ezt a deficitet csökkentette a tb-alapok 13,7 milliárd forint, illetve az elkülönített állami pénzalapok 4,7 milliárd forint összegű többlete.

A központi költségvetésben az év első kilenc hónapjában 1349,5 milliárd forint hiány keletkezett, 4767,8 milliárd forint bevétel és 6117,3 milliárd forint kiadás egyenlegeként. Az idei első háromnegyed évben az elkülönített állami pénzalapok többlete 86,1 milliárd forintra, míg a társadalombiztosítási alapok többlete 116,3 milliárd forintra rúgott.

MTI/Menedzsment Fórum