3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az amerikai kormány fizetésképtelenné válásával kapcsolatos jóslatok ellenére a részvények még nem zuhannak a New York-i tőzsdén, s a Wall Street alapvetően azzal számol, hogy a kongresszus az augusztus 2-i határidőig meg tud majd állapodni az adósságplafon emeléséről - írta keddi számában a USA Today.

"A piaci árak azt mutatják, hogy nagy valószínűséggel nem következik be fizetésképtelenség" - jelentette ki Don Luskin, a TrandMakro befektetési igazgatója. A lap szerint a Wall Street a kialakult patthelyzetben jelenleg arra fogad, hogy az amerikai honatyák, főleg a saját politikai karrierjük megvédése érdekében, idejében dűlőre jutnak majd. Így ugyanis el tudják majd kerülni, hogy azzal vádolják őket: ők az okai annak, hogy Amerika fennállása óta először nem tudja kifizetni a számláit.

Az amerikai pénzvilág központjában alapvetően három lehetséges forgatókönyvvel számolnak, amelyek közül kettő lehetségesnek tartja, hogy még idejében megszületik a megállapodás az adósságplafon emeléséről.

Az első szcenárió szerint a kongresszus kitolja az adósságlimitet és olyan mértékű deficitcsökkentésről állapodik meg, amely kielégíti a hitelminősítőket, amelyek azzal fenyegetnek, hogy az Egyesült Államokat alacsonyabb besorolásba helyezik át. Ebben az esetben a részvényárfolyamok emelkedése várható.

A második forgatókönyv értelmében a kongresszus megemeli ugyan az adósságplafont, de a hosszú távú deficitcsökkentés mértéke nem lesz eléggé nagyarányú, így nem lehet majd elkerülni a leminősítést. A részvények ebben az esetben 10 százalékot veszítenének értékükből. Az esés csak korlátozott lenne, mert a kamatok nem növekednének ugrásszerűen és a hitelminősítők reputációját megtépázta, hogy a válság előtt nem figyelmeztették a befektetőket a jelzálogpiac veszélyeire.

A harmadik, legpesszimistább forgatókönyvet tartják a Wall Streeten a legkevésbé valószínűnek. Ez azt vizualizálja, hogy a kongresszus nem jut kompromisszumra sem az adósságplafon emelésének, sem a stratégiai deficitcsökkentés kérdésében. Az Egyesült Államok fizetésképtelenné válna, aminek következtében elveszítené AAA besorolását, ami végeredményben recesszióhoz és piaci káoszhoz vezetne.

"A fizetésképtelenség sokkal ártalmasabb, mint a leminősítés. Az alacsonyabb adósbesorolás visszafordítható, ám a fizetésképtelenség örökre foltot ejt egy ország hírnevén" - nyilatkozott a lapnak David Kelly, a J.P. Morgan piaci stratégája.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!