1p

A fővárosi fejlesztések kockázatait, a források szűkülését, a ppp-konstrukciók előnytelenségét, a belső kontroll működésének hiányosságait, továbbá a közútfenntartással kapcsolatos szerződések célszerűtlen elszámolási gyakorlatát állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban a jelentésben, amelyet a fővárosi önkormányzat 2007 és 2010 közötti költségvetési és pénzügyi egyensúlyi helyzetének elemzéséről, a költségvetés-tervezés és a zárszámadás-készítés folyamatában kialakított belső kontrollok működéséről készített.

Domokos László, az ÁSZ elnöke hétfői sajtótájékoztatóján kitért a Közraktárak-projekt körüli pénzügyi visszásságokra, a bevételi előirányzatok megalapozatlanságára, a felújításra fordított kiadások, valamint a terv szerinti értékcsökkenés különbözetére; ezek mindegyikét több tízmilliárd forintos tételként ismertette.

Tarlós István főpolgármester egyetértett és elfogadta az előző városvezetés utolsó ciklusát érintő megállapításokat, jelezve, hogy az ÁSZ javaslatai alapján több átalakítást is megtett, illetve megkezdett a főváros.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!