2p

Visszaesés tapasztalható a hazai közbeszerzések terén az év első tíz hónapjában a tavalyi rekord után. A Közbeszerzések Tanácsa (KT) szerint ez főleg az egyedi nagy projektek számának csökkenésének tudható be, de a megszorító intézkedések hatása is érzékelhető, és az is szerepet játszik, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez kapcsolódó közbeszerzések jövőre várhatók - írja a Világgazdaság.

Az októberig megvalósult 1060 milliárd forintnyi közbeszerzés azonban csak a 2006. évi rendkívüli értékhez képest esett, a megelőző időszakhoz képest átlagos növekedést mutat. Az év végéig a közbeszerzések összértéke elérheti az 1500 milliárd forintot.

A tárgyalásos eljárások száma és értéke is nőtt a nyílt eljárások rovására. Az utóbbiak főleg kisebb értékűek, és az önkormányzatoknál jellemzőek, a nagy értékű beszerzéseknél viszont a tárgyalásos eljárás a divat, és egyre nagyobb gond a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások arányának emelkedése. Főként a közigazgatási szervezetek kedvelik e módszert, és általában két feltételre hivatkoznak: a rendkívüli sürgősségre, valamint arra, hogy csak egy ajánlattevő képes teljesíteni a feltételeket.

A kkv-k részesedése alacsony, hiszen fővállalkozóként a nagy értékű kiírások esetében nem versenyképesek. Az első tíz hónapban az összes közbeszerzési érték 40 százalékát nyerték el - számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!