1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Még várni kell a bajba került lakáshitelesek segítését célzó nemzeti eszközkezelőre; a társaságról szóló törvényjavaslat a többször módosított határidőre sem készült el, és idén várhatóan már nem is kerül a parlament elé - írta hétfői számában kormányközeli forrásra hivatkozva a Népszabadság.

A kormány őszi parlamenti jogalkotási terve szerint a nemzetgazdasági tárcának valamikor október folyamán kellett volna a parlament elé terjesztenie a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozásáról szóló törvényt, a javaslatot pedig novemberben kellett volna elfogadni - emlékeztetett a lap.

A lap felidézte: múlt héten vált nyilvánvalóvá, hogy nem lesz uniós beavatkozás, azaz az Orbán-kormány minden bizonnyal képes lesz tartani a 2010-es 3,8 százalékos hiánycélt, jövőre pedig a háromszázalékost. A NET-finanszírozás, a nagy költségráfordítás ugyanakkor idén nyilván nagy kiadási tételt jelentett volna a büdzsének. Vélhetően ezt spórolták meg – valószínűsítette a lapnak egy pontosan meg nem nevezett fideszes forrás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!