2p

December 20-ig lehet 2008-ra új adózóként bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá, s az eva alóli kijelentkezésre is addig van mód. Azoknak, akik az idén már az eva szerint adóznak, és ezen jövőre sem akarnak változtatni, nincs más teendőjük, mint december 20-ig feltölteni az adóalapjukat.

Új adózóként az eva hatálya alá az egyéni vállalkozók, a jogi személyek közül a korlátolt felelősségű társaságok, szövetkezetek, lakásszövetkezetek, végrehajtói irodák, ügyvédi irodák, közjegyzői irodák, szabadalmi ügyvivői irodák és erdőbirtokossági társulatok, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, azaz a betéti társaságok és a közkereseti társaságok jelentkezhetnek be.

Az eva választását az erre a célra rendszeresített 07T103, illetve 07T203 számú adatbejelentő lapon lehet bejelenteni az APEH székhely szerint illetékes regionális igazgatóságán, s a kilépés bejelentésére is ezek a nyomtatványok szolgálnak. A nyomtatványokat le lehet tölteni az APEH honlapjáról vagy kereskedelmi forgalomban is be lehet szerezni, benyújtására pedig személyesen és postai úton is mód van.

Be kell jelenteni azt is, ha az adózó december 20-án már nem felel meg az eva-törvényben meghatározott bármely feltételnek, vagy az állami adóhatóságnál, vámhatóságnál, önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van.

Az egyéni vállalkozók ugyancsak december 20-ig, a 08JNY számú nyomtatványon nyilatkozhatnak arról is, hogy a társadalombiztosítási járulékot, a nyugdíjjárulékot (tagdíjat) valamint a természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékokat havonta a minimálbér kétszeresét meghaladó járulékalap után fizetik meg.

Az eva hatálya alá tartozók 2006-ban 143,1 milliárd forint adót fizettek be, a Pénzügyminisztérium a 2007. évi költségvetésben 168,2 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóval számol.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!