3p

Vesztegetés és bennfentes tőzsdei kereskedés gyanúja miatt bíróság elé állítják Kína egyik leggazdagabb üzletemberét, akit még tavaly januárban tartóztattak le - számol be róla a BBC internetes oldala. A 40 éves Huang Guangyu nem sokkal azután került a hatóságok látókörébe, hogy 2008-ban ő lett a legvagyonosabb kínai.

Jelen állás szerint Huang Guangyu Kína egyik leggazdagabb embere, az üzletember vagyonát 6,3 milliárd dollárra becsülik. Azonban már több mint egy éve nem élvezheti a gazdagságot, ugyanis tavaly január óta előzetes letartóztatásban van, a kínai hatóságok vesztegetéssel és bennfentes kereskedéssel gyanúsítják. Külföldiek szerint könnyen lehet, hogy egyszerűen csak szúrta a kínai hatalom szemét Huang hatalmas magánvagyona.

A semmiből építkezett

Huang Guangyu a legnagyobb kínai elektronikai üzletlánc alapítója, szinte a semmiből kezdte majdnem 30 évvel ezelőtt, amikor abbahagyta az iskolát. Mára több mint 1300 elektronikai üzlete van Kína-szerte az általa birtokolt GOME Groupnak. A Forbes magazin 2005-ben 1,7 milliárd dollárra becsülte vagyonát, a Time szerint pedig már öt éve is ő volt a leggazdagabb kínai.

A kínai Hurun Institute felmérése szerint 2008-ban már 6,3 milliárd dollár volt a vagyona. Ez részben annak köszönhető, hogy 2005-ben eladta a GOME 25 százalékát, a cég kisebbségi tulajdonrészét a hongkongi tőzsdén értékesítette. A Hurun Institute szerint tavaly már nem ő volt a leggazdagabb: Yang Huiyan megelőzte 7,1 milliárdos vagyonával.

A BBC shanghaji tudósítója szerint Huang nem csak az elaktronikai üzletláncából szedte meg magát, hanem az ingatlanpiacon is jól jövedelmező befektetései voltak.

Túl gazdag?

Néhány hónappal azután, hogy Huang lett Kína leggazdagabb embere, az ország hatóságai letartóztatták és azóta is előzetes letartóztatásban van. Az üzletembert vesztegetéssel és bennfentes tőzsdei kereskedéssel gyanúsítják, a közeljövőben kezdődik a pere.

A hongkongi tőzsdén 2008 november 24-én függesztették fel a GOME Group részvényeinek kereskedését, miután Huangot megvádolták. A milliárdos üzletember 2009 januárjában lemondott a cég elnöki posztjáról, miután letartóztatták.

A vád szerint Huang két cég részvényeit próbálta manipulálni. A perben az üzletember feleségét is gyanúsítják, ő volt ugyanis a családi ingatlanfejlesztő vállalkozás elnöke. A kínai sajtó szerint akár kormányzati és rendőrségi vezetőkig is elérhet a botrány, hivatalnokokat is megvádolhatnak azzal, hogy segítették a milliárdos kétes ügyleteit.

A most kezdődő bírósági eljárást zárt ajtók mögött tartják, a hírek szerint három nap alatt döntenek majd Huang sorsáról. A BBC tudósítója szerint a pert nagy érdeklődéssel figyelni a kínai üzleti világ is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!