2007. július 18. 14:21

Együttműködési megállapodást kötött az Országos Rendőr-főkapitányság és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy olyan szoftver kialakítására, amely segítséget nyújt a rendőrségnek a pénzmosás elleni küzdelemben.

Tisztára mosnák

A megállapodást Bencze József vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány és Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke írta alá Budapesten.

Az aláírást követően Bencze József elmondta: a felügyelet szakmai támogatást és 50 millió forintot ad a rendőrségnek az elektronikus pénzmosási bejelentő- és szűrőrendszer kifejlesztéséhez és üzembe helyezéséhez. A rendszert az ORFK szakemberei fejlesztik ki a már működő úgynevezett Robotzsaru-rendszer bázisán, és november 1-jéig kell üzembe helyezniük.

Papp Csaba ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának vezetője hozzátette: a pénzmosásgyanús esetekről szóló bejelentések száma 2003-ban - egy törvénymódosítás nyomán - megugrott, azóta évente mintegy 10 ezer bejelentés érkezik a rendőrséghez. A bejelentéseket jellemzően a pénzintézetek és pénzváltók teszik meg.

A tervek szerint az interneten keresztül érkező bejelentéseket a rendszer iktatja, majd a rendőrség rendelkezésére álló adatbázisokban végez keresést a bejelentett személyekre, gazdasági társaságokra vonatkozóan, illetve a rendőrség korábbi adatbázisában. A rendszer kockázatelemzést is végez, majd az így kiszűrt bejelentéseket továbbítja a nyomozókhoz. A többi, előzmény nélküli bejelentés pedig bekerül az adatbázisba. A rendszer lehetővé teszi a "trendek" feltárását, és az így nyert adatokat fel lehet használni a bejelentésre kötelezettek oktatásánál.

A főosztályvezető tájékoztatása szerint ezt az ellenőrző-szűrést ma még manuálisan végzik a rendőrségen, az adatállomány, amelyet minden egyes bejelentés esetében át kell tekinteni, 50-60 ezres nagyságrendű. Papp Csaba elmondta: tavaly 10 ezer bejelentés érkezett a rendőrséghez, ebből 15 százalék bejelentést "csatoltak" büntetőeljáráshoz. Mint mondta, ez a 15 százalék nagy arány.

Bencze József bejelentette: még ebben az évben szeretnék elérni, hogy a pénzmosás elleni osztályra az APEH és a VPOP összekötő tiszteket delegáljon a hatékonyabb együttműködés érdekében.

MTI/Menedzsment Fórum