4p

Két verzió is futott az elvárt adó pótlására a kormányülésen. Az egyik megtartotta volna az elvárt adót, a másik minimum nyereséget vezetett volna be. Utóbbi győzött. Az viszont biztos volt: ki nem éri el a minimum nyereséget, annak kiegészítést kell tennie a bevallásához. Ez pedig hatványozottan megnöveli az esélyét annak, hogy ellenőrizni fog az adóahtóság. Mfor.hu tudósítás.

Az APEH logóját is át kellene alakítani

Elvárt adó helyett elvárt jövedelem - ez lehet a mottója a kormány döntésének, amely kicsit be is vezetné, egy kicsit meg is szüntetné az elvárt adót. A kormány két verziót is tárgyalt a szerdai ülésén, az egyik megfizettetné a minimumadót, a másik adatszolgáltatásra kötelezné azt, aki nem fizet eleget. Végül de facto nem kell elvárt adót fizetni, ám egy elvárt nyereséget el kell érni - vagyis az elvárt adót társasági adó formájában kell megfizeni. Elvileg.

Egy dolog biztos: az APEH-hel fenyegetőzni hatékony módszer. Azoknak a vállalkozásoknak ugyanis, amelyek nyíltan felvállalják, hogy nem képesek adót fizetni, a hatósággal kell szembenézniük. A nem fizetők komolyan számíthatnak átfogó ellenőrzésre. Természtesen azoknak, akik például elemi kár miatt nem voltak képesek rendes profitot termelni, nincs mitől tartaniuk. A cél az, hogy a trükközőket kiszűrhessék és szélesedjék az adóalap.

Két ötlet is fut

Az eredeti ötlet alapján a kormány megtartotta volna az elvárt adót. Ezt azoknak a társaságoknak és egyéni vállalkozóknak kellett volna megfizetniük, akik kevesebb társasági adóalapról adnak számot, mint a korrigált bevételük két százaléka. Ez a két százalék la minimumösszeg, ami után az elvárt adót meg kell fizetni (ha ennél több, akkor értelemszerűen "csak" társasági adót kell fizetni). Ha egy társaság erre nem képes, egy több kérdésből álló "tesztet" kell kitöltenie és csatolnia a bevalláshoz.

A másik elképzelés is rendszeresítené a bevallás kiegészítését. Itt azonban nem lenne de facto elvárt adó. Az adózás rendjéről szóló törvényt egészítenék ki azzal, hogy kötelezővé tennék a töltögetést annak a vállalkozásnak, amelyik a meghatározottnál kisebb mértékű nyereséget produkál. Ez a meghatározott mérték a korrigált bevétel két százaléka lenne. Vagyis ebben a verzióban nem minimum adót, hanem minimum nyereséget vezetnének be.

Veres vs Kóka

A kormány azonban a jogtechnikai simítások után várhatóan pár napon belül a Parlament elé viszi a javaslatot - mondta Veres János Pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A tájékoztatón Kóka János gazdasági miniszter is részt vett. Kóka tegnap még élesen bírálta az elvárt adó bevezetésének tervét, és a minimum nyereségről szóló verzió mellett kardoskodott. A miniszter a kormányszóviői tájékoztatón üdvözölte a döntést, amely az ellenőrzést szigorítaná és nem vezet be új adónemet.

Pluszfeladat az APEH-nak

Ez azonban még nyitva hagy néhány kérdést. Egyrészt az adóhatóság ismét jelentős pluszfeladat elé néz azzal, hogy a nyilatkozatot kitöltő vállalkozásokat kockázatelemzésnek kell alávetnie, majd a problémásnak ítélt delikvenseket le kell ellenőriznie. Az adóhatóság az idén egyébként is számos többletfeladattal kell hogy megbírkózzék. Így például tízezer vagyonosodási vizsgálatot is le kell folytania, amelyet még Gyurcsány Ferenc minszterelnök harangozott be tavaly nyáron. A plusz elvárt jövedelmes cégek leellenőrzésére kérdéses, mennyi kapacitása van az APEH-nak.

Valószínűleg nem sok, hiszen azt maga Veres János is beismerte: az adóhatóság jelenleg nem tud megfelelni ezeknek a feladatoknak. Ugyanakkor - tette hozzá - miután az Országgyűlés rábólint a módosításra, a kormány biztosítani fogja a szükséges feltételeket. A vagyonosodási vizsgálatok beindítása előtt az adóhivatal 500 új revizort állított hadrendbe, így valószínűleg az elvárt jövedelmes ellenőrzések is újabb létszámbővülést eredményeznek majd a 13 ezer fős hivatalnál.

A bevételi oldal még homályos

A problámák másik fele a bevételi oldalon mutatkozik meg. Eredetileg a kormány 55 milliárd forintot tervezett az elvárt adóból. Miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabályt, azt a tervet dolgozta ki a kabinet, hogy az adó felét az új elvárt adóból szedné be, a másik felét pedig a költségvetési oldalon pótolnák.

Ugyanakkor ha a második verzió lép életbe, akkor kérdéses lehet a tervezett adóbevétel mértéke is. Hiszen ahhoz idő kell, hogy a cégek rászokjanak a minimum adó megfizetésére, ha cserébe nem kell az adóhatóság szigorától tartani.

Veres János nem beszélt hosszan a bevételeket érintő problémáról. Mindössze annyit jegyzett meg, hogy a kormányülésen, illetve az új verziók tervezésekor nem készítettek pontos számítást a várható bevételekről. Ha a javaslat az Országgyűlés elé kerül, pontos számításokat is végeznek majd, ám addig nem módosítanak a konvergenciaprogramon.

F. Sz. E.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!