4p

Látszólag megnyugodhatnak a frankhitelesek, ugyanis az utóbbi napokban nem kell napról napra újabb árfolyamcsúcsokkal szembesülniük. Azonban a 240 forint környékén stabilizálódó árfolyam sokaknak még mindig törlesztési nehézségeket okoz. Ráadásul sokan még csak most fognak szembesülni azzal, hogy az elmúlt két hónap folyamatai után ismét nőtt a hitelállományuk annak ellenére, hogy rendben törlesztettek. Mfor.hu-háttér.

240 felett stabilizálódni látszik az árfolyam

Az elmúlt hetek komoly kilengései után hétfőn stabilan indult a kereskedés a forint piacán. Az euró jegyzése délelőtt 272,40-nél volt, míg a svájci frank 240,57 forintba került. Az alpesi deviza az euróval szemben 1,1330-nál állt.

A hétvégén megjelent hírek nem voltak komoly hatással az árfolyamra, pedig a szakértők szerint idén szinte biztos, hogy nem lesz tartható a görög hiánycél a várttól elmaradó növekedés miatt. Emellett további aggodalomra adhat okot, hogy Németország továbbra is elutasítja a közös eurókötvények lehetőségét. Ezek elvileg a frank erősödése felé hatnának, azonban a jelek szerint egyelőre kivárnak a befektetők, illetve az SNB eddig bevetett eszközei is megnyugtatták a kedélyeket.

A hét hátralevő részében a nemzetközi piacok elsősorban a Fed Jackson Hole-i konferenciájára figyelnek, melyen Ben Bernanke elnök is megszólal. A magyar idő szerint péntek délután négy órakor kezdődő Bernanke-beszéd legnagyobb kérdése, hogy a Fed első embere említést tesz-e a QE3-ról, vagyis a kötvényvásárlás újabb fázisáról. Sokan a tavalyihoz hasonlítják a jelenlegi helyzetet, akkor Bernanke szintén Jackson Hole-ben jelentette be a QE2-t, melyet novemberben el is indított az amerikai jegybank. Az utóbbi időben megjelent gyenge makrogazdasági adatok miatt a szakértők egyre nagyobb része most is hasonló forgatókönyvre számít.

A devizahitelesek még csak most fognak szembesülni a következményekkel

Az utóbbi időben a frankhiteleseknek az újabb és újabb árfolyamcsúcsok miatt folyamatosan emelkedő törlesztőrészletekkel kellett szembesülniük. Ez azonban csak az egyik fájdalmas hatása a frank szárnyalásának. A másik hatás, hogy a fegyelmezett törlesztés ellenére forintban folyamatosan növekszik a hitelállomány. Szakemberek szerint ezért nem lehet például egycsapásra forintra váltani minden devizahitelt, hiszen azzal csak realizálnák az ügyfelek a veszteségüket.

Az MNB június végi adatai szerint a háztartásoknak 5398,8 milliárd forintnyi devizahitelük volt, és akkor még "csak" 220 forintba került egy frank. Ahhoz képest a jelenlegi szint további tíz százalékos emelkedést jelent, így ha augusztus végéig marad a jelenlegi frankárfolyam, akkor komoly ugrás lehet a lakossági hitelállományban. A jegybank jövő szerdán közli a júliusi adatokat, melyekben már várhatóan tapasztalható lesz az ugrás, hiszen egy hónappal ezelőtt már 236 forint volt a frank jegybanki középárfolyama.  

A fenti frankerősödés arányaiban hasonló hatással lehetett a hitelállományra, azaz könnyen lehet, hogy 500 milliárd forinttal több volt a háztartások adóssága, mint egy hónappal korábban. Ezzel pedig a 6000 milliárdot közelítené a teljes állomány amellett, hogy közben törlesztenek az ügyfelek, ami nagyjából 30-50 milliárd forintos csökkenést okoz havonta.

Augusztus közepén néhány napig 260 felett is volt az árfolyam (a csúcs 273 forint körül volt egy este alacsony forgalom mellett - a szerk.), így akár szerencséjük is lehet a devizahiteleseknek, ha a hónap végéig marad a jelenlegi 240 körüli szint, hiszen így legalább augusztusban nem nőne tovább jelentősen a hitelállományuk.

Az árfolyamrögzítés lehet a megoldás?

A kormány szerint a bajba jutott hitelesek problémáira az árfolyamrögzítés jelenthet megoldást, melyet nagyjából másfél hete igényelhetnek az ügyfelek. Az állami program keretében 180 forintos árfolyamon számolják el a bankok a havi törlesztőrészletet, a fennmaradó összeg pedig egy gyűjtőszámlára kerül, melynek törlesztését 2015-től kell megkezdeni.

Arra viszont az árfolyamrögzítés sem jelent megoldást, hogy a fegyelmezett törlesztés ellenére folyamatosan egyre többel tartoznak a családok a bankoknak, ez a probléma csak akkor oldódna meg, ha gyengülésnek indulna a svájci frank. Akkor pedig egy komolyabb gyengülési hullám után ismét elő lehetne esetleg venni a frankhitelek forintra váltásának ötletét.

A frankhitelesek számára az lesz még komoly kérdés, hogy az átmeneti időszak alatt bekövetkezik-e a frank jelentős gyengülése. Ha ugyanis a jelenlegihez hasonlóan erős marad az alpesi deviza, akkor 2015-től akár 35 százalékkal is emelkedhet a törlesztőrészlet, hiszen amellett, hogy vissza kell állniuk az eredeti árfolyam szerinti törlesztésre, a gyűjtőszámlán felhalmozott összeget is el kell kezdeni visszafizetni.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!