2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Görögország a 110 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomaghoz csatolt feltételrendszer lazítását kéri a hitelezőktől, az Európai Uniótól (EU) és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - írta hétfői számában a Die Welt.

A német napilap az athéni kormánnyal zajló tárgyalásokat ismerő uniós forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a görög fél a hitelkamat további csökkentését kéri, és azt is szorgalmazza, hogy lazíthasson a támogatásért cserébe megkövetelt takarékossági programon. Athén arra próbálja rávenni a hitelezőket, hogy a hazai össztermékhez mért (GDP) 3 százalékos államháztartási hiányt ne 2014-re, hanem két évvel később kelljen elérni.

A görög felvetéseket egyelőre vizsgálják - mondták a Die Welt forrásai, akik szerint az államháztartási helyzet megszilárdításában a vártnál szerényebb eredményeket elérő Görögországnak mintegy 30 milliárd eurós többlettámogatásra is szüksége lehet.

Görögország problémáiról pénteken informális találkozón tárgyaltak az euróövezet legbefolyásosabb országainak pénzügyminiszterei. Jeórjiosz Papandreu kormányfő szombaton cáfolta, hogy szóba került volna az euróövezet elhagyásának lehetősége. Mint mondta, Görögországot "békén kell hagyni, hogy elvégezhesse a feladatát".

Az ugyancsak EU-IMF támogatásra szoruló Írország is könnyítéseket kérhet. Pat Rabbitte távközlési és energiaügyi miniszter az RTE ír rádióállomásnak a hétvégén azt hangsúlyozta, hogy ha Görögország kedvezményeket kap, akkor az Írországgal szemben támasztott feltételeket is enyhíteni kell.

Írország is elsősorban a 85 milliárd eurós EU-IMF hitel kamatának csökkentését kérheti.

A görög és az ír csomagról, valamint a készülő harmadik, Portugáliának szánt mentőcsomagról az euróövezeti pénzügyminiszterek hivatalosan a május 16-án kezdődő kétnapos értekezletükön tárgyalnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!