1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elemzők szerint az idén 81,06 dollár lesz a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagára, a szakértők ebben az évben ezzel már 12. alkalommal emelték meg az átlagárral kapcsolatos előrejelzésüket, elsősorban a feltörekvő országok, köztük Kína növekvő keresletére.

Tavaly áprilisban a szakértők még 65,95 dolláros idei WTI-átlagárral számoltak. Idén márciusban pedig 78,91 dolláros év végi árat jósoltak. A befektetők számára a nyersanyagok alternatív befektetésnek számítanak, részben az alacsony kamatok miatt - mondta a Royal Bank of Scotland egyik elemzője, aki 74,80 dollárról 79,90 dollárra javította a WTI év végi árára vonatkozó becslését.

Egyes elemzők, így a Commerzbank szakértője szerint a növekvő kereslet miatt a termelők bővítik majd a kínálatukat nyersolajból, ezért a kőolaj ára várhatóan valamivel kisebb lesz a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest. A Reuters által hétfőn közölt felmérés átlaga szerint a WTI átlagára 80,20 dollár lesz a második negyedévben a márciusban várt 77,15 dollárral szemben. Hétfőn, röviddel 13.30 óra utána WTI hordónkénti ára 24 cent emelkedéssel 85,36 dolláron állt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!