2p

Az új, kétharmados többséggel bíró Fidesz-kormánytól a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) folyamatos adó és járulékcsökkentést, és az önkormányzati rendszer reformját várja - mondta az MTI-nek vasárnap este Dávid Ferenc főtitkár a választási eredményeket kommentálva.

Dávid Ferenc közölte: az új kormánynak az üzleti szféra érdekeinek figyelembe vételével kell cselekednie, s intézkedéseivel a termelést, a munkahelyek gyarapítását, a hazai kis- és középvállalkozások fellendítését kell szolgálnia. A VOSZ egyetért Orbán Viktor márciusban megfogalmazott véleményével, miszerint a vállalkozások, adó- és járulékterheit, elsősorban az élőmunkára rakodó terheket, négy év alatt a régiós versenytársak szintjére kell csökkenteni - jelentette ki a főtitkár, aki úgy véli, hogy ebben az évben az adócsökkentés csak szimbolikus lehet.

A vállalkozók azt várják, hogy a Fidesz-kormány még szeptember előtt hirdesse meg több éves, 2011 januárjától érvényes adó- és járulékcsökkentési programját, ami - figyelembe véve az államháztartás stabilitását - csak akkor lehetséges, ha együtt halad az államszervezet-, az állami és önkormányzati adminisztráció karcsúsításával - fogalmazott Dávid Ferenc.

A kétharmados Fidesz többség az önkormányzatok területén ezt akadály nélkül megvalósíthatóvá teszi, s nemcsak az önkormányzati képviselők számát tekintve - tette hozzá, rámutatva arra, hogy az önkormányzatok képviseleti önállósága nem csorbulna azzal, hogy a pénzügyi önállóság nem terjedne ki mind a 3200 helyi önkormányzatra.

A VOSZ főtitkára hangsúlyozta azt is, hogy ezzel párhuzamosan meg kell hirdetni az adóegyszerűsítést, azaz az adó- és járuléknemek radikális csökkentését. A parlamentben elért kétharmados többség mellett a nagy elosztó rendszerek: egészségügy, oktatás, önkormányzatok reformjához társadalmi támogatottságra is szüksége van a Fidesz-kormánynak, s ez nem képzelhető el az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának támogatása nélkül - mondta Dávid Ferenc.

A mikro-, kis- és középvállalkozások segítésében a jövőben is kiemelt szerepet kell kapnia az állami támogatású, kedvezményes hitelt biztosító Széchenyi-kártyának - ismételte meg a többször hangoztatott VOSZ álláspontot a főtitkár.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!