4p

Az elemzők a forint erősödését várják a választási eredmények nyomán, és arra számítanak, hogy a Fidesz a kétharmados felhatalmazás birtokában markáns strukturális reformokat is keresztül tud vinni kompromisszumok nélkül, valamint arra, hogy meg tud egyezni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a hiánycél emelésében.

Londoni elemzők szerint a magyar befektetési termékek piacának és a forintnak várhatóan jót tesz a biztos parlamenti háttérrel megalakuló új kormány, és a piac jó eséllyel az államháztartási hiánycél emelését is eltűri, ha az nem lesz eltúlzott mértékű, reformtervek társulnak hozzá és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyeztetett módon történik.

E véleményüknek adtak hangot a Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői is, akik az utóbbi két hétben Budapesten tárgyaltak politikai elemzőkkel, közgazdászokkal, kereskedelmi és jegybanki illetékesekkel, valamint az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) tisztviselőivel. A tájékozódó megbeszélésekről Londonban kiadott részletes beszámolójukban azt írták: megbeszéléseiken "széleskörű megerősítést" nyert az a nézetük, hogy a Fidesz "érti" a valutaalappal folytatandó együttműködés fontosságát. A Morgan Stanley elemzői szerint a Fidesz reformterveket fog benyújtani olyan hiánycél meghatározásáért cserébe, amely kevésbé kedvezőtlen a növekedési kilátásokra. "Ez nagyon különbözik a nyílt költségvetési lazítástól" - állt az elemzésben, amely 5 százalék körüli idei GDP-arányos hiánycélt valószínűsít a jelenlegi 3,8 százalék helyett.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport szerint a Fidesz-kormány el fogja nyerni az IMF támogatását egy új stabilizációs programhoz, és ez csökkenti majd a magyar befektetési konstrukciókat terhelő kockázati felárakat. A GS londoni elemzői mindezek alapján 3, 6 és 12 havi távlatban most 265, 265 és 255 forintos euróárfolyamot várnak a korábbi előrejelzésekben szereplő 270, 275 és 275 forintos árfolyamok helyett.

A koppenhágai központú Saxo Bank vezető elemzője úgy véli, a Fidesz meg fogja ragadni a kétharmad biztosította lehetőséget, és elvégzi az önkormányzati rendszer szükséges átalakítását, karcsúsítani fogja az állami cégek veszteséges ágazatát. Ha ez így lesz, akkor a forint jelentősen erősödni fog az euróval szemben, és a külföldi tőke beáramlása ismét lendületet kap, ami serkenti majd a növekedést - tette hozzá. Rövid távon az intézkedéseknek szigorúaknak kell lenniük, és a gazdasági felvirágzás időnként nagyon távolinak tűnik majd, de amint az történt Írország esetében, amely számos megszorító intézkedést vitt keresztül, a növekedés kilátásai már egy két-három éves időszakon belül valóban nagyon kedvezővé válhatnak - hangsúlyozta az elemző.

Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint a piac már beárazta a kétharmados többség megszerzését, így az nem vált ki erőteljes reakciót a forint árfolyamában. A piaci reakció legnagyobb része akkorra marad, amikor majd létrejön az új kormány, amely leül tárgyalni a nemzetközi hitelezőkkel, és megállapodnak egy új hiánycélban és egy új fiskális politikában. Kifejtette, hogy a fiskális politikában az idei évre vonatkozóan a legnagyobb "zsákbamacska" az új hiánycél lesz. Véleménye szerint a jelenlegi kormány által kitűzött 3,8 százalékos hiány nem tartható, és szinte biztos, hogy az IMF-fel meg lehet egyezni egy magasabb hiányban. A piac egyértelműen elvárja a leendő új kormánytól, hogy a fiskális konszolidációs pályát tovább vigye, továbbá, hogy előrelépjen a strukturális reformok megvalósításában, egyebek közt  az oktatás, az egészségügy vagy a szociális ellátórendszerek területén. Fontos szempont az is, hogy növelje a foglalkoztatottságot, továbbá felgyorsítsa a természetes, export és beruházás vezérelt növekedést, és javítsa  Magyarország versenyképességét.

Hasonlóan vélekedett Németh Dávid, az ING Bank Zrt. elemzője is, aki megjegyezte: általánosan elfogadott a piaci szereplők körében, hogy az idén magasabb lesz a költségvetés hiánya a kitűzöttnél, és akár 5-5,5 százalékos hiányt még tolerálna a piac. Ha azonban jövőre nem indul meg a költségvetési hiány lefaragása, az mindenképpen negatív jelzés lenne a piacnak, és eladási hullámot is generálhat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!