3p

A választás után kezdene hozzá a kormány a finanszírozás átalakításához.

November végén 47,3 milliárd forint rendezetlen tartozásuk volt az egészségügyi ellátó intézményeknek a Magyar Államkincstár kimutatása szerint. Emiatt azonban nem kell aggódniuk a kórházak menedzsmentjeinek, mert a kormány döntése értelmében a költségvetésből 54,6 milliárd forintot biztosítottak az adósságok rendezésére. Ami elég lehet a decemberben lejáró számlák kifizetésére is.

Balog Zoltán egészségügyért is felelős miniszter 

A magyar egészségügy rendszerszintű problémája, hogy folyamatosan újratermeli az adósságát. Az államnak minden évben pótlólagos forrást kell biztosítania az ágazat számára, általában 50-60 milliárd forint közötti összegben. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésünkre egy idei Kormányinfón elismerte, hogy ez ellen nem tud mit tenni a kormány. Azt ígérte, hogy a 2018 tavaszi választás után felülvizsgálják a kórházak finanszírozását, és ahol nyilvánvalóvá válik, hogy a most rendelkezésre álló keret objektív okokból nem elég, ott emelhetik az összeget.

Az egészségügyért felelős kormányzati illetékesek novemberi tájékoztatása szerint az 54,6 milliárd forintból 44,85 milliárd forint működési és ösztönzési támogatásként kerül az ellátókhoz, 4,25 milliárdot pályázati rendszerben a struktúra átalakítására fordíthatnak a kórházak, 5,5 milliárdot pedig a tételes finanszírozású gyógyszerekre költenek.

Sokat elárul az ágazat helyzetéről, hogy az adósság java részét, több mint 20 milliárd forintot a 60 napon túli adósságok teszik ki. Mivel túlnyomó részben a piaci beszállítók felé tartoznak a kórházak, így ezek a vállalkozások tulajdonképpen előfinanszírozzák az intézmények beszerzéseit.

Az egyes intézmények közül kiemelkedik a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő HM Egészségügyi Központ 4,37 milliárdos adóssága. Anyagi gondokkal küszködik a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ is, ahol 2,25 milliárdra duzzadt az adósság november végére. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézetnek 1,6 milliárdos lejárt tartozása van, csakúgy, mint a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházaknak.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerveknél - ideértve az egészségügy mellett a többi ágazatot is – összességében 59,4 milliárd forint volt a lejárt tartozásállomány november végén. Ez 3 milliárddal több, mint amennyit október végén nyilvántartottak. A költségvetés rendelkezésére álló idei többletbevételek mellett azonban nem jelenthet gondot az adósságok rendezése.

Baka F. Zoltán

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!