2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elutasította a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett határozatában a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezetnek a magyar állam elleni keresetét, amelyben a devizahitelek általános szerződési feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni.

A bíróság az ítélet indoklásában kifejtette, hogy az általános szerződési feltételekben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szabályoknak minden időpontban meg kellett felelniük a törvény által meghatározott hét feltételnek. Amennyiben csak egy feltétel is hiányzott, akkor tisztességtelen volt a szerződés.

A hét feltételből a bíróság elsődlegesen az átláthatóságot és az egyértelmű megfogalmazást vizsgálta, és ahol ezeknek nem feleltek meg a szabályok, ott nem folytatta a vizsgálatot, mivel már egy feltételnek való nem megfelelés is megalapozta a tisztességtelenséget.

A bíróság 9 időszakra vizsgálta a takarékszövetkezet általános szerződési feltételét, valamint az üzletszabályzatát. Valamennyi intervallumra kettőzöttek voltak a szabályok, mivel különváltak a lakás célú és a szabad felhasználású devizahitelek előírásai.

A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet a korábbi tárgyaláson kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, a vonatkozó törvény alkotmányellenességének megállapítása miatt. Akkor a bíróság elutasította a keresetet, amelynek indokát is most ismertette a bíró.

Maga a bíróság nem észlelte a törvény alkotmányellenességét, a felperes takarékszövetkezet pedig csak megjelölte a törvény - szerinte - alkotmányellenes pontjait, de nem indokolta meg az álláspontját. Ezért utasította el a bíróság az indítványt. A bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy maga a hitelintézet is fordulhat az Alkotmánybírósághoz, illetve a másodfokú eljárásban újra lehet indítványozni: a bíróság tegye meg ugyan ezt.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet ellen 8 napon belül lehet fellebbezni. A bíróság az alperes magyar államnak, a felperes takarékszövetkezet által fizetendő ügyvédi díjat - mint perköltséget - 500 ezer forintban állapította meg. Ez jóval alacsonyabb az alperesi ügyvédi iroda és az állam által kötött szerződésbe foglaltnál.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!