2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az olasz kormány 35-40 milliárd eurós megszorító csomagot tervez, a takarékossági intézkedések bevezetését pedig előre hozzák, hogy megnyugtassák a piacokat.

A megszorítás célja, hogy 2014-re egyensúlyba kerüljön az államháztartás. Az intézkedéseket a korábbi ütemezéshez képest hamarabb bevezetik. Erről azt követően határoztak, hogy az amerikai Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő a hét végén stabilról negatívra rontotta az euróövezeti tagország szuverén adósosztályzatának kilátását.

A tervek szerint a római vezetés júniusban jelenti be a megszorításokat. Az intézkedések azonnali hatállyal életbe lépnek, a kormány rendelkezéseit azonban törvényhozásnak is meg kell majd erősítenie 60 napon belül - jelentette a Reuters hírügynökség hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva.

A tervek szerint a római vezetés júniusban jelenti be a megszorításokat. Az intézkedések azonnali hatállyal életbe lépnek, a kabinet rendelkezéseit azonban a törvényhozásnak is meg kell majd erősítenie 60 napon belül - jelentette a Reuters hírügynökség hétfőn kormányzati forrásokra hivatkozva.

A másik két nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody's Investors Service ugyanakkor hétfőn megerősítette, hogy nem tervezi az olasz adósosztályzat kilátásának rontását. David Riley, a Fitch elemzője a Reutersnek elmondta, hogy tavaly a vártnál jobban alakultak az államháztartási folyamatok, és a római vezetés előreláthatólag az idén is tartani tudja a deficitcsökkentési terveket.

Az Európai Bizottság is bízik Rómában, Olli Rehn pénzügyi biztos hétfőn egy bécsi konferencián úgy vélekedett, Olaszországban viszonylag stabil növekedés tapasztalható, és elkötelezettség az államadósság csökkentése mellett. Megerősítette, hogy az EU tavaszi gazdasági előrejelzésében erre az olasz GDP egy százalékos, 2012-re 1,3 százalékos növekedéssel számol. Hangsúlyozta, természetesen szükség van strukturális reformokra, ugyanakkor kedvezően értékelte az olasz kormány pénzügypolitikai megközelítését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!