3p

A piaci verseny egyre több céget hoz olyan nehéz helyzetbe, melyből már nincs kiút.

A jelenlegi információk alapján a Business Insider magazin összeállított egy tízes listát, melyen a piaci szempontból leginkább "veszélyeztetett" cégek találhatók. Az mfor.hu azokat a vállalatokat emelte ki erről a listáról, amelyek hazánkban is ismert márkáknak számítanak.

Két évvel ezelőtt egyébként egy másik portál már készített egy hasonló listát, ahol többek között a Nokia, a Saab, és a MySpace megszűnését is prognosztizálták. Azóta mindegyik márka működik még valamilyen formában, így mindenképpen érdemes fenntartásokkal kezelni a következőket, hiszen a problémákra több megoldás létezik. Korántsem biztos, hogy egy nehéz helyzetbe kerülő vállalat nem tud megújulni, példa lehet erre a világ egyik legértékesebb márkája, az Apple, mely a 90-es években közel volt a megszűnéshez. 

Lotus: pletykák kereszttüzében

A brit sportkocsigyár évek óta már inkább viszi a pénzt, minthogy egy fillér hasznot is termelne, így nem csoda, hogy ismét felmerültek a gyár csődjéről szóló pletykák. A tulajdonosváltást követően az új vezető nyugtatta még egy éve a kedélyeket, amikor bizalmáról  biztosította a Lotus munkatársait, ugyanakkor leállíttatta a fejlesztéseket a cégnél, amivel nehéz feladat elé állította az alkalmazottakat. Egy biztos, egyelőre meglehetősen nagy a káosz a cég körül.

Avon: egyre nagyobb bajok

A cég a csökkenő eladásai, a megvesztegetési ügy és egyéb okok miatt átalakításokba kezdett, az pedig sosem jó hír, ha ilyenre kényszerül egy vállalat. Tavaly áprilisban új vezérigazgató is került a cég élére, Sheri McCoy, aki azonnal megkezdte a költségek nyirbálását annak a reményében, hogy 3 év alatt sikerül 400 millió dollárt megtakarítani. Munkavállalókat bocsátott el, csökkentette az osztalékot, és kilépett olyan kevésbé jövedelmező piacokról, mint a vietnámi, vagy a dél-koreai. Az Avon jövője kapcsán így sok a kérdőjel.

Hotmail: helyette Outlook

A Microsoft már korábban döntött arról, hogy a Hotmail-rendszerét a megújult Outlookkal váltja ki, így tavaly nyáron el is indította a tesztverzióját az új levelezőnek, ahova fél év alatt 60 millióan regisztráltak. Mostanság pedig azt is tapasztalhatják a felhasználók, hogy automatikusan Outlookra frissül a fiókjuk. A Hotmailnek akkora felhasználói bázisa volt egyébként, hogy a Business Insider cikke szerint a GMail csak tavaly novemberben tudta megelőzni.

US Airways: csak átnevezés

Ennek a márkának a jövője is viszonylag biztosnak tűnik, hiszen miután a cég megszerezte az American Airlines-t, új nevet is választanak maguknak. American Airlines Group néven működnek tovább. Így a régi formájában a US Airways a múlté lesz.

Research In Motion: új név, új márka

Ez is lényegében már lejátszott történetnek nevezhető, hiszen január 30. volt az az ominózus dátum, amikor a Blackberry gyártójánál nevet változtattak. A Research In Motion, ismertebb nevén RIM már lassan két hónapja Blackberry-ként működik tovább. Thorsten Heins ügyvezető úgy fogalmazott: "egy márka, egy ígéret". Minden bizonnyal úgy gondolják, hogy az okostelefonok egyre éleződő harcában, a szektor rohamos fejlődésében sokkal egyszerűbb lesz, ha az embereknek csak egyetlen egy márkát, nevet kell megjegyezni - legyen szó operációsrendszerről, vagy okostelefonról.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!