Múlt heti cikkünkben bemutattuk, hogy a brutális béremelkedés miatt egyre nagyobb bajban vannak azok a cégek, amelyek már korábban is nullszaldó, vagy minimális nyereség mentén folytatták tevékenységüket. A kormány ugyanis hiába csökkentette, illetve csökkenti jelentős mértékben a bruttó bérek után fizetendő szociális hozzájárulási adó kulcsát 2 év alatt 27 százalékról 19,5-re, egy átlagos bérű foglalkoztatott havi bérköltsége 2016 júniusához képest idénre 6,5, a jövő évre várható bérek mellett pedig 15 (!) százalékkal emelkedett, emelkedik.
Így azok a - többnyire magyar tulajdonban lévő – mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek olyan iparágakban tevékenykednek, ahol az élőmunka teszi ki a költségek döntő részét (például takarító, polcfeltöltő, stb. cégek) jelentős kihívással találják szemben magukat. Annak érekében, hogy profitszintjüket fenn tudják tartani ,vagy jelentős áremelkedést kell eszközölniük vagy szignifikáns mértékben növelni kell a hatékonyságukat. Előbbire a 2-3 százalékos inflációs környezetben esélyük sincs, utóbbit pedig vagy meg tudják valósítani, vagy nem.
Mindenesetre az biztos, hogy vagy a bevételüket kell növelniük, vagy a kiadásukat redukálniuk, vagy ha egyik sem megoldható és nincsenek tartalékaik, akkor beszüntetni a működésüket. Az első verzió kivételével mindegyik megoldás a munkatársak részleges vagy teljes elbocsátásával jár. Miért jó ez az államnak, hiszen a szocho kulcsának további csökkentésére is módjuk lenne, ahogy azt az alábbi táblázatban látható.
Miközben 2016-ban egy átlagos bér után 169 ezer forintot kapott az állam különböző jogcímeken keresztül, addig idén már 173,5 ezret, jövőre pedig – egy további 10 százalékos bérnövekedést feltételezve (a minimálbér 8, a diplomás bérminimum 12 százalékkal fog nőni) – a 19,5 százalékos szocho-kulcs mellett is 182,5 ezer forintot. Ha a büdzsé megelégedne azzal a 170 ezer forinttal, amit két éve kapott egy átlagbér után, akkor a szocho-kulcs 16 százalékra csökkenhetne. És még így is jól járna az állam, hiszen a szignifikáns nettó bérnövekedésnek köszönhetően a fogyasztási adókon keresztül jelentősen nő a büdzsé bevétele. Vargáék mégsem csökkentették nagyobb mértékben a szocho-kulcsot, ami mögött valószínűleg nemcsak a konzervatív megközelítés áll, hanem egy "magasztosabb" cél, a versenyképesség növelése is.
A gazdaságunk ugyanis eljutott egy olyan állapotba, ahol már nincs munkaerő-tartalék, a munkanélküliségi ráta alacsony, így már nem nagyon lehet a GDP-t rövid távon úgy növelni, hogy a munka nélküli tömegeket bevonjuk a termelésbe. Most már szintet, osztályt kell lépni és aki dolgozik, annak magasabb hozzáadott értéket kell "produkálnia". Vagyis növelni kell a versenyképességet, amit az emelkedő bérterhek mellett vagy meg tudnak lépni a cégek, vagy elbuknak. Előbbi örömteli változás az államnak is, de utóbbi sem tragédia, hiszen a felszabaduló munkaerőt a magasabb hozzáadott értéket termelő, versenyképesebb cégek valószínűleg gyorsan felszívják. Ez már önmagában GDP-növelő tényező, de ennek másodkörös hatása is az, hiszen a magasabb nettó bér növeli a fogyasztást.
Ráadásul a bruttó bérek növekedésének van egy harmadik körös hatása is, igaz az már csak a nominális GDP-re hat. Ha már nem sikerült a piaci szféra felé terelni az állami alkalmazottakat - ami egyébként szintén versenyképesség-növelő hatással járna –, növelni kell a bérüket, így emelve a GDP számításnál használt árindexet (a deflátort), ami viszont a GDP nominális szintjét gyarapítja, csökkentve a GDP-arányos államadósságot, és közelebb hozza az ország gazdaságát az osztrákokéhoz.
mfor.hu
