3p

Az országgyűlés várhatóan még az év végéig elfogadja azt a közszolgáltatási törvényt, amelynek alapján megszülethet az országos nonprofit közműszolgáltató vállalat. Ezzel megkezdődik az ipari rezsicsökkentés feltételeinek megteremtése.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az MVM-csoport eredményeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a cégnek fontos szerepe lehet a nonprofit közműszolgáltató létrehozásában, ugyanis az MVM az "értéklánc minden elemével rendelkezik". A miniszter szerint az, hogy az osztalék bent marad a cégben, garantálja majd a biztonságos működést és biztosítja a forrásokat a szükséges fejlesztésekhez.
Az állami tulajdonú MVM jelenleg még nem nonprofit formában működik, a tavaly kivett 10,2 milliárd forint osztalék azonban a miniszter szerint itthon marad és az állami költségvetést gyarapítja. 

Azzal kapcsolatban, hogy összegszerűen mit jelent az ipari rezsicsökkentés vagyis, hogy mennyivel csökkenhet majd a számla, a miniszter nem mondott konkrétumokat. Az viszont biztos, hogy a paksi reaktorok üzemidejének hosszabbítása, illetve Paks 2. fontos szerepet játszik majd benne. Ez utóbbi hitelszerződését az új parlament tárgyalja majd.

Németh Lászlóné kiemelte, hogy a kormány nem kíván változtatni energiapolitikáján. Továbbra is fontos szempont az energiabiztonság, a megfizethető ár és a felelős vagyongazdálkodás. Az elmúlt években stratégiai fontosságú lépés volt az E.ON tároló és kereskedő társaságok megvásárlása, valamint a Szőreg-1 biztonsági földgáztároló állami tulajdonba vétele.

Az MVM egyébként ezután is folytatja az akvizíciókat. Az E.ON magyarországi érdekeltségeinek tavalyi megvásárlása után szándéknyilatkozatot írt alá az E.ON Energiaszolgáltató Kft., az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt., az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt., valamint az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. megvásárlásáról is. Továbbá, tárgyalások kezdődtek a FŐGÁZ, - amelynek az MVM jelenleg a kisebbségi tulajdonosa – többségi részvénycsomagjának tulajdonba vételéről is.
Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója az elmúlt négy év eredményeivel kapcsolatban elmondta, hogy az MVM folyamatos fejlődési pályán mozgott 2010 óta. Amikor az új menedzsment 4 évvel ezelőtt átvette az irányítást, a cég 557 milliárd forintos bevételt ért el. Az új vezetés azonban átnézte a cég működését, felszámolta a gyenge pontokat, és 2013-ra elérték a 922 milliárd forintot. A várakozások szerint ez az összeg 2014-ben mintegy 1200 milliárd lesz.

A tavalyi évben a cég 106 milliárdos EBITDA-t realizált, illetve 22 milliárd forintos mérleg szerinti eredménnyel zárt. Az MVM részvényenként 300 forint, összesen 10,2 milliárd forint osztalékot fizet. Az adózott eredmény fennmaradó része eredménytartalékba kerül, azt az MVM Zrt. a tervezett fejlesztések finanszírozására fordíthatja. A társaságcsoport eredményes működésével kiemelkedő költségvetési befizető, különböző adónemekben tavaly több mint 145 milliárd forinttal, az elmúlt négy év során összesen több mint 520 milliárd forinttal járult hozzá az államháztartáshoz.

A Paksi Atomerőművel kapcsolatban elmondta, hogy a létesítmény 15 370 GWh termelési eredményt ért el tavaly. Az idei év legfontosabb feladata a 2. blokk üzemidő-hosszabbításához szükséges engedélyek megszerzése lesz. A villamosenergia-rendszer üzemeltetéséért felelős MAVIR Zrt. forgalma tavaly meghaladta a 42 TWh-t.
 
Szász Péter
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!