3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Orbán Viktor azt kérte az átmenetileg, három évig válságadó alá vont cégektől, hogy ne legyenek érzéketlenek Magyarország problémái iránt. A különadó ügyében az Európai Bizottság José Manuel Barroso elnök közlése szerint január végéig várja megkeresésére a hivatalos magyar választ.

A miniszterelnök ezt magyar újságírói kérdésre válaszolva mondta José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Parlamentben. A különadókat firtató felvetésre Orbán Viktor azt mondta: ez a kérdés még előttük van, korábban azonban már érintették.

A válságadókkal összefüggésben kifejtette: álláspontja szerint 2010-ben Magyarország tette a legtöbbet, a magyar emberek vállalták a legsúlyosabb veszteségeket a korábbi gazdaságpolitikai hibák kijavításáért és az ország versenyképességének helyreállításáért. Utóbbi érdekében 2010-ben Magyarországon egy hónapi nyugdíjjal csökkentették a nyugdíjakat, egy hónappal csökkentették a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjkorhatárt egy év alatt felemelték 62-ről 65 évre, áfát emeltek, és a GDP egy százalékát jelentő teljes minisztériumi költségelvonást hajtottak végre - sorolta.

Rámutatott ugyanakkor: "ez még mind kevés lett volna, és én csak azt tudom mondani minden vállalatvezetőnek, hogy bátran álljon ki a magyarok elé, és mondja azt, hogy szerinte kéthavi nyugdíjról kell lemondani egyetlen év alatt vagy kéthavi munkabérről". Szerinte a kölcsönös felelősségvállalás jegyében sajnos a vállalkozói szektornak is szerepet kell vállalnia a magyar gazdaság versenyképességének visszanyeréséért.

Visszautasította, hogy nemzeti alapon különbséget tettek volna a cégek között, ugyanis - mint mondta - az energia- és a bankszektor esetében is magyar szereplők a legnagyobb befizetők.

Közölte: Magyarország a termelés tekintetében versenyképes akar lenni Kínával, Brazíliával vagy bármely más feltörekvő országgal, még Afrikával is, ezért a termelő kapacitásokat a lehető legnagyobb mértékben támogatják - ha magyar, ha külföldi. Így a nagy gyárüzemeket nem fogják válságadóval terhelni, mert az keresztezné gazdaságpolitikai céljukat.

Azt kérte az átmenetileg, három évig krízisadó alá vont cégektől, hogy ne legyenek érzéketlenek Magyarország problémái iránt. Hozzátette ugyanakkor, megérti a nemzetközi cégeket.

José Manuel Barroso megerősítette, hogy a válságadók ügyében az Európai Bizottság hivatalos panaszt kapott. A Bizottság - amely már korábban, október 22-én lépett, levélben fordult a magyar kormányhoz - elkezdte vizsgálni, hogy a törvény megfelel-e az uniós jogszabályoknak a direkt és indirekt adózás tekintetében. "A lehető legnagyobb objektivitással vizsgáljuk ezt az ügyet" - jelentette ki.

A bizottsági elnök kifejtette: amikor a Bizottság ilyen panaszt kap, amely felveti a belső piaci versenyszabályok torzítását, tájékoztatják az adott országot. Közölte, hogy a Bizottság január végéig várja megkeresésére a hivatalos magyar választ.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!