1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Oroszországban a tavalyi infláció 8,8 százalék volt, meghaladta a statisztikai hivatal előzetes adatát, felülmúlta a kormány várakozását, és kedvezőtlenebbül alakult, mint amire Vlagyimir Putyin kormányfő számított december utolsó napjaiban.

A statisztikai hivatal előzetes adatában még 8,7 százalékos 2010. évi infláció szerepelt. Ha a kedden közölt végleges adat is erről szólt volna, akkor ez lett volna a legalacsonyabb éves infláció a Szovjetunió 1991. évi szétesése óta. Így a tavalyi infláció megegyezett a 2009. évivel.

A kormány legutóbbi jóslata 8,5 százalékos inflációról szólt, amit már változtatott a korábbi 6-7 százalékról, elsősorban a nyári szárazság miatt megugrott élelmiszerárak okán.

Vlagyimir Putyin december 30-án egy moszkvai fórumon azt mondta, hogy a 2010. évi infláció nem lesz magasabb az egy évvel korábbinál, valószínűleg elmarad attól.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!