A második negyedévtől ugyanakkor már 10,8 százalékra lassulhat a növekedés üteme, majd a harmadik és negyedik negyedévben 9 százalékra, vagy ennél kisebbre mérséklődhet a gazdaságbővülés - állítja a Sanghai Securities News című lapban megjelent elemzés. Nemrégiben felfelé módosította a Világbank a kínai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a korábban jelzett 8,4 százalék helyett 9,5 százalékkal bővülhet a kínai hazai össztermék (GDP) 2010-ben.
A világ harmadik számú gazdasága az exportnövekedés, az ingatlanpiaci élénkülés és a lakossági fogyasztás révén bővülhet az idén közel 10 százalékkal. A növekedés motorjai így cserélődnek tavalyhoz képest, amikor a világgazdasági válság visszavetette az exportot, és főként az állami beruházások dinamizálták a gazdaságot, amely a válság ellenére 8,7 százalékkal nőtt.
MTI/Menedzsment Fórum